Kaphatok-e nyugdíjat?

„64 éves nő vagyok, a gyerekek születése előtt 8 évet dolgoztam. 3 gyereket szültem, utána már nem tudtam munkába menni a gyerekek és a betegségem miatt. Azt szeretném kérdezni, hogy valami kis nyugdíjra lesz-e jogom. Eddig úgy tudtam, hogy a hozzám hasonlók 65 éves kortól csökkent nyugdíjat kapnak.

„64 éves nő vagyok, a gyerekek születése előtt 8 évet dolgoztam. 3 gyereket szültem, utána már nem tudtam munkába menni a gyerekek és a betegségem miatt. Azt szeretném kérdezni, hogy valami kis nyugdíjra lesz-e jogom. Eddig úgy tudtam, hogy a hozzám hasonlók 65 éves kortól csökkent nyugdíjat kapnak. Az új nyugdíjtörvényben erről nem olvastam.”

Jelige: Jár-e nyugdíj?

Az év január 1-jétől hatályos 461/2003 T. t. számú, a szociális biztosításról szóló törvény értelmében a következő fajta nyugdíjak léteznek: öregségi nyugdíj, idő előtti öregségi nyugdíj, rokkantnyugdíj, özvegységi nyugdíj és árvasági nyugdíj. Az előző előírások alapján létező csökkentett öregségi, részleges rokkantsági, szociális és a feleség nyugdíjának intézménye megszűnt, de az eddigiekben ilyen néven folyósított nyugdíjakat a biztosító továbbra is folyósítja.

A feltett kérdés a csökkentett öregségi nyugdíjra (pomerný starobny dôchodok) vonatkozik, amely jelenleg ezen a néven már nem létezik. Erre a nyugdíjra azok a személyek voltak jogosultak, akik nem teljesítették az öregségi nyugdíjjogosultság feltételeit, de elérték a 65 éves kort és legalább 10 évet ledolgoztak, illetve a nők esetében akkor is, ha elérték a 60 éves kort és legalább 20 évig dolgoztak. Amennyiben valaki a tavalyi év végéig teljesítette a megszabott feltételeket és kérvényezte a csökkentett öregségi nyugdíjat, melyet elkezdtek folyósítani neki, akkor továbbra is jogosult erre a nyugdíjra, amely időközben öregségi nyugdíjjá lett minősítve. Az, aki teljesítette tavalyig a feltételeket, de tovább dolgozott, és nem kérvényezte a csökkentett nyugdíjat – jelenleg is kérheti a nyugdíjazást, és öregségi nyugdíjat fog kapni, melynek összegét a jelenleg érvényes jogszabály alapján határozzák meg (§ 262). Abban az esetben, ha az érintett tavaly év végéig elérte a 65 éves kort, de nem dolgozta le a szükséges 10 évet, akkor lesz jogosult a nyugdíjra, ha a hiányzó éveket utólag pótolja, tehát ha a hiányzó évekre munkaviszonyt létesít, vagy önkéntesen fizeti a nyugdíjbiztosítást (§273, 2. bekezdés). Ebben az esetben a nyugdíját, amely öregségi nyugdíjnak minősül, a régi, 100/1988 T. t. számú törvény értelmében számítják ki. A leírt esetben tehát, mivel a szóban forgó hölgy a tavalyi év végéig nem teljesítette a megszabott feltételek egyikét sem – 10 helyett csak 8 évet dogozott, és nem érte el a 65 éves kort – jelenleg nem jogosult semmilyen nyugdíjra.

Gulyás Éva ügyvéd, a CLA – a Kalligram Alapítvány jogelemző csoportjának munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?