Jubileumot ünnepel a Nádas

„A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá” – Marta Graham gondolata szerepel mottóként a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes facebookos névjegyén.

„A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá” – Marta Graham gondolata szerepel mottóként a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes facebookos névjegyén. A csoport nemcsak a virtuális, hanem a valódi világban is nagyon aktív.

FARNAD

Ezt bizonyítják a fellépésen és próbákon készült fotók is. Évente 30-35 fellépésük van idehaza és a határon túl. Előfordult, hogy míg a csoport egyik fele Lengyelországban, addig a másik Kolozsváron vendégszerepelt. „A kolozsvári Szent István Fesztiválon minden évben részt veszünk. Az ideit sem hagytuk ki, bár a csoport egy része épp egy lengyelországi fellépésen volt. Sok szép emléket őrzünk a szarajevói és bécsi szerepléseinkről is” – mondta Harangozó Nelli, aki lelkesen támogatja és segíti a csoport tevékenységét.

Az 1996-ban alakult Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes első vezetője Gugyics János volt. Később Henzel György egyengette a csoport útját. A Juhász házaspár vezetése alatt a csoport sok új taggal bővült. „Utánuk a nagysallói Németh József és felesége, Katalin vette át a csoportot, amely 2002-től nem az alapiskola csoportjaként, hanem a Nádas Kulturális Klub részeként működik. 2004-től 2014-ig Csomor Ildikó tartotta össze a csapatot, amelyben több mint 120 gyerek fordult meg. 2014-től a csoport vezetését egykori táncosa, Takács Veronika és Légár Dániel vette át” – nyilatkozta Harangozó Nelli. Az ifi néptáncegyüttesnek jelenleg 48 tagja van. „A műsor sok-sok gyakorlással áll össze. Első koreográfiáinkhoz egy vendég koreográfus segítségét kértük, a legújabbak már Veronika és Dániel nevéhez köthetők. A repertoárban bodrogközi táncok, Vág-Garam közi táncok, kalotaszegi, moldvai, bukovinai, legújabban pedig vajdaszentiványi és szatmári táncok is szerepelnek” – sorolta Harangozó Nelli.

Húsz év alatt több aranysávos minősítést kaptak. A csoportot 2007-ben a legjobb hagyományőrzők díjjal tüntették ki a Vág menti találkozón. „Minden felkérésnek igyekszünk eleget tenni. Mindig nagy örömmel mentünk Budapestre, a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozójára, ahol sok csoporttal ismerkedtünk meg és kerültünk barátságba. Vannak barátaink Erdélyben, a Kárpátalján, a Vajdaságban, a Muravidéken Szlovéniában és a horvátországi Dráva-közben is” – sorolta Harangozó Nelli. A budapesti találkozó szellemiségének jegyében rendezték meg az első Égtájak Fesztivált is, amelynek helyszínei között 15 évig Farnad is szerepelt.

Legközelebb az érsekújvári Cantus et ignis együttest mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?