Jótékonysági teremtorna Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A Dunaszerdahelyi Református Egyházközség a Kálvin Polgári Társulással karöltve november 12-én, szombaton fél tíz órai kezdettel jótékonysági teremtornát szervez a városi sportcsarnokban Bibliát a városnak! jelmondattal.</p>

A rendezvény ideje alatt az adakozásból befolyt pénzösszegből a szervezők Bibliákat vásárolnak, amelyeket a város oktatási, egészségügyi és közintézményei, valamint szállodái számára ajánlanak fel.
"A jótékonysági futballtorna ötletét az adta, hogy jó lenne a város területén működő alap- és középiskolákba, a kórházba, a közintézményekbe minél több Bibliát eljuttatni. Manapság egyre kevesebben ismerik és olvassák a Szentírást. Nemcsak az egyházon kívüliek, de még az egyes gyülekezetekkel szorosabb kapcsolatot fenntartóknak sem. Pedig a Biblia nemcsak az európai kultúránk egyik pillére, az általános műveltség megkerülhetetlen irata, hanem Isten Kijelentett Igéje, hitünk tájékozódási alapja, életünk mértéke, maga az Evangélium, az Örömhír. És mégis egyre kevesebben ismerik. Ritka az az intézmény, ahol meg lehetne találni a Bibliát, sőt alig van szálloda, ahol egy-egy példány lenne belőle. Néha úgy teszünk, mintha rejtegetni vagy szégyenleni kellene az Isten Igéjét tartalmazó Könyvet. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni ezzel a kezdeményezéssel. Célunk az, hogy a befolyt adományokból Bibliát vásárolhassunk és eljuttathassuk minél több helyre, hogy másik is megismerjék azt és hitre jussanak" - mondta a Reformata honlapnak Görözdi Zsolt dunaszerdahelyi lelkipásztor a jótékonysági futballtorna ötletadója és szervezője.

A rendhagyó, határon átnyúló kezdeményezésű jótékonysági teremtornán részt vesz Nemcsák Károly vezetésével a magyarországi színészek, a felvidéki református lelkészek, főleg dunaszerdahelyiekből álló orvos és a helyi gyülekezet férfi tagjaiból összeállt válogatott futballcsapat, akik ingyen vállalták - adományként - a részvételüket.

A magyarországi színészválogatott többször járt már Szlovákiában árvízkárosultak, magyar iskolák megmentésére, árvaház építésének megsegítésére rendezett jótékonysági rendezvényen, Királyhelmecen, Rozsnyón, Dunaszerdahelyen, Érsekkétyen. Kuriózumnak számít a református lelkészcsapat ilyen jellegű karitatív tevékenysége is. A felvidéki orvosválogatott részvétele pedig  a civil szféra, illetve értelmiség érdekeltségét jelzi, beleértve a helyi gyülekezet csapatát.

A tornát megelőzőn és annak ideje alatt a látogatók tetszés szerint adakozhatnak a Bibliák vásárlásának céljára, illetve aki szeretne, az ott helyben is vehet.  A befolyt pénzből Dunaszerdahely alap- és középiskolájába (tanárikba), szállodákba,  a kórház  fekvőosztályaira és  a városi hivatalba juttatnak el egy-egy példányt. Amennyiben elegendő pénz gyűlik össze, akkor a környező iskolákba és polgármesteri hivatalokba is terveznek ajándékozni egy-egy Szentírást.  A torna során a szervezők folyamatosan tájékoztatják a nézőket az adományozókról és a befolyt összegről.

A teremtornára Dunaszerdahelyen az új városi sportcsarnokban november 12-én, szombaton  9.30-tól- 14.30-ig kerül sor. (Reformata, iski, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?