Jól koordinált vizsgáztatás

Kassa. Jó együttműködést, egymásra való odafigyelést kívánt az érettségi megszervezése a két kassai magyar középiskolában. Mivel minden tantárgyhoz szükséges egy „idegen” tanár, a gimnázium és az ipariskola nagyrészt egymás tantestületét „vette kölcsön”.

Kassa. Jó együttműködést, egymásra való odafigyelést kívánt az érettségi megszervezése a két kassai magyar középiskolában. Mivel minden tantárgyhoz szükséges egy „idegen” tanár, a gimnázium és az ipariskola nagyrészt egymás tantestületét „vette kölcsön”.

A Márai Sándor Gimnázium a vizsgákra megadott terminusokból az első hetet választotta, tekintettel a közelgő egyetemi felvételire. A közös igazgatású ipariskola és kereskedelmi akadémia a második hétre halasztotta a vizsgáztatást.

Máthé Margit, a gimnázium igazgatója szerint az érettségi zökkenőmentesen lezajlott, de rengeteg adminisztrációs munkával járt. Az igazgatónő úgy véli, egyáltalán nem volt könnyű negyedóra alatt levizsgáztatni valakit anélkül, hogy a vizsgáztatók ismernék, és tudnák, hogyan dolgozott az elmúlt négy évben. A diákok nehezményezték, hogy két napon át vannak stressznek kitéve. Mivel sokszor egymásnak ellentmondó módszertani utasításokat kaptak az iskolák, az érettségi tételek többször is változtak. A diákok nem tudhatták előre a tételeket, csupán a témaköröket, ami megnehezítette a felkészülést. Sokan fölöslegesnek érzik a rendszeres tanulást, hiszen az érettségi bizonyítványban csupán a negyedórás vizsgázás eredményét rögzítik.

Máthé Margit arra a legbüszkébb, hogy az iskola diákjai rendkívül jól teljesítettek az írásbeli teszteknél, a matematikánál 88 százalékos átlaggal, az angol nyelvnél pedig 79 százalékkal, mindkettő felülmúlta az országos átlagot.

Az ipariskolában az érettségiztetés még folyik, de az első nap tapasztalatai alapján a tanároknak jobban megfelel az új rendszer, mivel rövidebb idő alatt, felesleges szünetek nélkül végzik munkájukat. A vizsgázókat és vizsgáztatókat nem zavarják ki-be járkálással, nem kell a komissziók tagjait cserélgetni. A magyar-, szlovák-, angol-, németnyelv- és matematikavizsgák lebonyolítására a kassai gimnázium tanárait kéri fel az iskola, a szaktantárgyakat a szakintézmények segítségével biztosítják. „Szerencsénk van, hogy itt van a közelben a magyar gimnázium, és nagyon jó jelenleg a két iskola közötti együttműködés” – mondta Matej Éva igazgatóhelyettes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?