Jó szerencsét Karnakból

A jellegzetes egyiptomi templomoszlopok az átköltöztetett Philae-tepmlombólMert valóban nem tudtam vagy nem akartam elhinni, hogy belecsöppentem abba az izgalmas történelmi létbe, abba az eleven kisugárzású ókori csodába, amelyet Egyiptomnak hívnak.

Egyiptom a végletek földje: kettős arca van. A káprázatos gazdagság és az iszonytató szegénység országa. Az elmaradott múlté és az európai turistákat kiszolgáló civilizációé. Eva Augustinová szlovákiai születésű hurgadai magánorvos a tradíciók máig ható ereje kapcsán egyik helyi barátnőjéről mesél, akinek lányai teljes elfogadással nyitottak a jelenkorra. Miniszoknyában járnak, a legmenőbb kozmetikumokkal festik magukat, cigarettáznak. Ő, aki értelmiségi és négy nyelven beszél, egy ideig ugyancsak a világdivat szerint öltözködött, egy napon azonban allahi sugallatra megvilágosodott előtte, hogy a tradíciók útja a helyes út, és felvette a csadort. ĺgy él a kettősség, a régi időket és erkölcsöt éltető tradíció és a civilizált világ vívmányait elfogadó nyitottság egész Egyiptomban, akár egy családon belül is. Karawan Szulejman, fiatal hurgadai idegenvezetőnkkel hoszszabb beszélgetésbe kezdünk arról, hogy az Egyiptomba érkezőknek tiszteletben kell tartaniuk azt a más erkölcsöt, amely az európai ember számára bizonyára idegen, legalábbis szokatlan. És szembetűnő, mert az egyiptomiak nem zavartatják magukat az idegenek előtt. Hajnali fél ötkor, amikor megérkezik Pozsonyból a charterjárat, a repülőtéren, a fogadócsarnok kövére leterített szőnyegen kelet felé leborulva imádkozó egyenruhás tisztet sem zökkenti ki az áhítatból, hogy egy repülőgépnyi turista furcsállva és ámulva figyeli reggeli imáját, a napi öt közül az elsőt. Nem zavartatják magukat, ellenkezőleg, mindent megtesznek, hogy ők és mi idegenek egymásra hangolódjuk: ragadnak rájuk az európai nyelvek – szinte mindegyikből tudnak pár mondatot, amelyekkel megfogják, lenyű-gözik a turistákat. Elsősorban a nagyvárosok nyüzsgő, különböző kézművesipari alaptermékek illatával, fűszerillattal vagy terjengő illatfüsttel átjárt levegőjű bazárjaiban. A boltocskáik, roskadozó pultocskáik előtt ácsorgó, egymással hangoskodó eladók vagy a történelmi látnivalók környékén csoportosuló alkalmi árusok első kérdése a turista felé: „honnan jöttél?”. A válaszból minden bizonnyal azt is felmérik, kire mennyire érdemes ragadni, kitől remélhető több vagy kevesebb, esetleg semmi. Közeledésüket nem szabad tolakodásnak venni, hiszen ők a turizmusból, a turistákból élnek, abból, hogy eladnak ezt-azt, papiruszt, képeslapsorozatot, hűtött ásványvizet, szuvenírként mindenféle csecsebecsét. Túl sokat úgy sem foglalkoznak velünk, hiszen ha nem mutatunk kellő érdeklődést, továbbállnak, rászállnak a következő turistára, s kezdik az alkudozást vele.

TURISTAKONVOJBA ÉKELŐDVE

Hurgadából, ahova Pozsonyból négyórás repülőút után érkezünk, kora hajnalban indulunk autóbusszal Safaga felé, hogy időben érkezzünk az ottani gyűjtőtáborba. Itt többsávos beállókba sorakoznak és gyülekeznek a turistabuszok egy bekerített, géppisztolyos katonákkal, rendőrökkel és turistarendő-rökkel (Tourist Police) őrzött telepen. A gyűjtőtáborból egyszerre indul buszkonvoj Luxoron keresztül Asszuán felé biztonságvédelmi okokból szigorú fegyveres kíséret mellett. A látvány lenyűgöző: félelmetesen meredező sziklahegyek között kanyarog az út, helyenként szinte olyan érzete van az utasnak, hogy egy-egy éles kőlap már-már végighasít a busz falán. Errefelé néhány száz kilométeren keresztül nincs letérő, vagyis a több száz kilométeres aszfaltsáv leágazásokkal nem megszakított ingaút két település között. Talán ezzel magyarázható, hogy a karambolozott, kiégett járműroncsokat nem szállítják el, otthagyják az enyészetnek kitéve az út mellett. Az egyik már annyira beleépül a tájba, szinte benyúlva az úttestre, hogy útjelzővé minősítették át: „balra térj ki” felirattal. Mondhatni, ez az egyetlen forgalomirányító tábla, amelyet láttunk, Egyiptomban ugyanis vajmi kevés van belőlük. Nem igazán érvényesítenek rögzített közlekedési szabályokat, kézjelekkel és dudaszóval a közlekedő sofőrök irányítják a forgalmat. Másfél óra után szusszanót tartunk egy hegyek közti kávézó előtt. Ezen a hegyekkel körülzárt pihenőhelyen is ott vannak az elmaradhatatlan egyiptomi jegyek. Imádkozásra van mecset itt is. Vannak tevehajcsárok – bár hogy honnan kerültek oda, az rejtély, mint ahogy az is, megéri-e nekik ott tanyázniuk, hiszen ezen a megállóhelyen senkinek eszébe nem jutna, hogy a buszülést tevepúpra váltsa, s tevegeljen pár száz métert. Egyéb helyektől eltérően, itt nem is nagyon erőszakolják a tevézést a helyi folklórba öltözött hajcsárok: inkább csak vezetgetik álmatagon, nehézkes lépésekkel a tevéiket az út egyik oldaláról a másikra. Az egyiptomiakra egyébként sem jellemző a túlzott sebesség. Ráérősen létezgetnek a nagy hőség elől fakorona, teherautóalj vagy bármilyen fedél enyhébe húzódva. Amíg a megállóhelyen tartózkodunk, a rendőrség lezárja az egyébként is ritka, s kizárólag teherautókból álló szembeforgalmat, és szolgálati fekete furgonjaikból a megállóhely biztonságára ügyelnek. Konvojunk újra indulva lassan kiaraszol a sziklás hegyek szorításából, és a változatosság kedvéért szelídebb, de meglehetősen terebélyes homokhegyek között haladunk előre. Aztán Luxor közelségében a domborulat teljesen megváltozik: a fennsík eltűnik, felváltja a Nílus-völgyi síkság, amelynek jellegét a hatalmas édesvíztömeg határozza meg. A kopár, szikár sivataggal szemben az út mentén megjelennek a takaros mezőgazdasági porták, amelyeken már beérett a termés: ősi eszközökkel folyik a gabonaaratás, a cukornádvágás. A mellékfolyóág egyik oldalán a parcellázott megművelt termőtalaj a lepusztul gazdasági épületekkel, a másik oldalon a nem sokkal, de azért jobb állapotban lévő lakóépületek. A hidak feljáratánál a hagyományos arab viseletbe öltözött gépfegyveres őrök tartóztatják fel az átkelő forgalmat, amely esetleg beékelődhetne a konvojba. A nagyobb településeken és városokban is leállítanak minden kereszteződő forgalmat, sőt útszűkületnél a szembeforgalmat is, hogy a turistabuszok sora lassítás- és megálláskényszer nélkül haladhasson.

A BIZTONSÁG BIZTOSĺTVA

Első pillanatra megdöbbentő a géppisztolyos rendőrök látványa, az, hogy minden város-, illetve jelentősebb településhatárban, nagyobb hidak feljáróinál telepített rendőregység ellenőrzi a kilépő- és belépőforgalmat, ezáltal pontos információik, statisztikájuk van az utakon lévő járművek mozgásáról. Ugyanúgy figyelőállásokat alakítottak ki a műemlékeknél. Az első pillanatban megdöbbentő csak a látvány, aztán az ember hozzászokik. Ehhez olyan tényezők is hozzájárulnak, hogy Hurgadából Asszuánba tartva luxori megállónk során épp egy figyelőközpont árnyékába húzódunk be az őrszolgálatot teljesítő rendőrök közé, és szóba elegyedünk velük. Vagy említhetném azt a példát, amikor a kihelyezett egység telephelyének udvarára bemerészkedik egy cseh kislány, hogy a fiatal leánderszálról letépje az egyetlen virágot. Édesanyja ráripakodik, hogy nem szabad, ne próbálkozzon, a gyerek pedig megszeppenve engedelmeskedik. Erre egy fehér egyenruhás rendőr odamegy a bokorhoz, letépi a virágot, és átnyújtja a kislánynak. Ilyesmikből hamar rájön az ember, hogy értünk vannak, a mi biztonságunkra vigyáznak. Nemcsak az utakon, a műemlékek bejáratainál is fokozottan ügyelnek. Elmaradhatatlan a detektoros ellenőrzés, és a táskákba is belenéznek. De nem olyan tolakodóan, hogy az az emberben rossz érzést keltene. Nem is szabad, hogy ez visszatetszést keltsen bennünk, ugyanis tudatosítanunk kell, hogy az iraki háború következményeként megcsappant az országban a turistaforgalom, ezért még nagyobb hangsúlyt helyeznek a biztonsági intézkedésekre. Teszik ezt annak ellenére, hogy ahogy Szlovákia egyiptomi nagykövete, Jozef Cibula elmondta, az iraki háború okán Egyiptomban senki sem számított tömeges fellépésre, megmozdulásra. Ahogy a nagykövet kifejtette, múlt év augusztusától, amióta hivatalában van, nem történt turisták elleni támadás, Egyiptom biztonságos ország. Ugyanerről beszél Mamdouh El Belttagui, Egyiptom idegenforgalmi minisztere, aki szerint az európaiak megalapozottan hiszik, hogy Egyiptomban biztonságban érezhetik magukat, hiszen azzal, ahogy az ország népe – szavai szerint – „édesen tud egyiptomian nevetni”, mindig át tudták hidalni a nemzetközi problémákat, a szeptember 11-ei eseményeket, az iraki háborút, s a turisták nem fordultak el Egyiptomtól.

TÖBB EZER ÉVES KULTÚRA NYOMÁBAN

A Szfinx az elmaradhatatlan tevékkelMilan Kapusta felvételeiNem fordultak el, hiszen ahogy az idegenforgalmi miniszter mondja, Egyiptom a lehető legnagyobb kincset tudja nyújtani a világnak: hosszú történelme során sokféle civilizáció megfordult a területén, s hátrahagyták saját kultúrájuk értékeit, amelyeket Egyiptom fel tud mutatni. Azért is, mert a restaurálásokat irányító kulturális minisztérium ugyanúgy figyel az ország muzulmán és keresztény felekezetű lakossága által hagyományozott értékekre. A tolerancia jelképeként emlegetik a főváros, Kairó Arany szigetét, ahol egymás mellett emelkedik a mecset és a keresztények temploma.

Mi a Vörös-tenger partján fekvő turistaparadicsomból, Hurgadából indulunk el a több ezer éves kultúra kincseinek felfedezésére. Előbb busszal utazunk a „fekete Afrika kapujához”, Asszuánba, ahol hajóra szállunk, s két éjjel, két nap élünk a Níluson, hogy megállókkal megszakítva a hajózást, megcsodáljuk Egyiptom egyedi örökségét – a nílusi hajóút erre azért a legmegfelelőbb megoldás, mert e folyó mindig is meghatározó volt az ország történelmében. Az óegyiptomiak a Nílus mentén építkeztek, s emelték főként vallásos rendeltetésű építészeti műremekeiket, monumentális kőtemplomaikat. Ám mielőtt a szállodahajót elfoglalnánk, az egyik kikötőből, ahonnan az asszuáni nagy gát részlete is látható, motoros kishajóval átkelünk Agilkia szigetére, s minél közelebb kerülünk a partjához, annál inkább elfogadjuk, hogy nemhiába nevezik Egyiptom gyöngyének a Philae-templomot, amely ezen a szigeten épült újjá. Eredetileg Philae szigetén állt, de az asszuáni gát felépítésével, amikor a Nílus ezen a területen tóvá szélesedett, eltűnt a vízben. Ésszel szinte felfoghatatlan, hogy ezt a robusztus épületegyüttest eredeti helyén darabokra bontották, majd az ötszáz méterre levő Agilkián rakták össze újra. Idegenvezetőnk, Karawan felhívja a figyelmünket, hogy az épületegyüttes egyik bejáratának kőajtó oszlopába faragott keresztek azt jelzik, hogy a templomot keresztények is használták.

Az éjszakai hajóút után csak pár órára kötünk ki, amíg megtekintjük a Kom Ombó-i templomot, amelynek kútja arra is szolgált, hogy a Nílusból táplálkozó vizének szintje szerint állapították meg a fáraók az éves adót. Karawan figyelmeztet bennünket, hogy bánatunkra vagy örömünkre, de amióta az asszuáni nagy gát elkészült, nincsenek krokodilusok a Nílusban, pontosabban azon a szakaszon, amelyen mi utazunk. Kárpótlásul azonban – mumifikált állapotban, üvegládába helyezve – láthattunk néhány példányt a Kom Ombó-i templomban. Következő állomásunk Luxor. Lenyűgözően szép templomának varázsa az esti fényben még inkább felerősödik. Ezt a szentélyt három kilométeres szfinxsétány kötötte össze az ókor másik elkápráztató csodájával, a karnaki templommal – ennek a szfinxsornak egy részlete között ma is sétálhatunk. Megcsodálhatjuk a híres luxori obeliszket, amelynek párját Mohamed Ali Franciaországnak ajándékozta, s a Concorde teret díszíti. Sehol másutt nyomon nem követhető ókori csodákat fed fel előttünk a luxori és a közeli karnaki templom, amely a világ legnagyobb temploma, s oszlopudvara a 134 darab óriási kőoszloppal ugyancsak világelsőséggel büszkélkedhet. És még egy csodával, amivel egyiptomi utunk során csak itt, a karnaki templomban találkoztunk: nyolc méter mély szent tava mellett felállított hatalmas szkarabeuszszoborral – vagyis az egyiptomi szent bogárral, a szerencse és a napfelkelte jelképével. Karawan tudtunkra is hozza, hogy a karnaki szent bogár körbejárása szerencsét hoz – pontosan felsorolta, egyszeri, kétszeri, háromszori és többszöri körbejárása esetén mivel gazdagodunk a jövőben. Jómagam a harminc fok feletti napáradatban hét körig bírom, utána feladom. Az edfui templom megközelítéséhez az egyiptomi turistaszállítás egyik jellegzetes eszközét vesszük igénybe, a feldíszített konflist, amellyel az utazás önmagában nagy élvezetesség. Nílusi utunkat megszakítva nagy várakozással indulunk légkondicionált kisbusszal a fáraók temetkezési helyére, a Királyok völgyébe, hogy a festett vésetekkel gazdagon díszített vágatokban előbb „alászálljunk” három királysírba, aztán a hegy túloldalán megcsodáljuk a sziklaépítészet tökélyét, Hatsepszut istennő sziklafalba vájt halotti templomát. A túráról visszatérve megvacsorázunk a hajón, majd búcsút veszünk pár napos úszó otthonunktól, és menetrend szerint közlekedő expresszvonattal 21 óra 15-kor startolunk Kairó felé. Hajnali hatkor látjuk meg a vonatablakból ennek a színes, kavargó metropolisnak a modern építészet gyöngyszemeiként is említhető felhőkarcolóit. Mi azonban közülük más építészeti remekek közé vonulunk, a világ talán legismertebb, legtöbbet emlegetett építményeihez, a Gízai piramisokhoz, és Egyiptom legnagyobb szobrához, a Szfinxhez. Árnyékukban három világ határán állunk: a szélmalmaival látványos, égető homokú arab sivatag, továbbá az ősi Egyiptom ma is kisugárzó földje, valamint a kontrasztok városa, a tizenkét-tizenhárom milliós, ám napközben húszmilliósra duzzadó Kairó határában. Egyiptomnak ez a pontja örök emlékezetbe vésődő látványt, misztikus történelmi kisugárzással feltöltő élményt kínál. Ezt csak erősíti az Egyiptomi Múzeum több százezres leletet tartalmazó gyűjteménye. Mindaz, ami a párizsi Louvre-nak Mona Lisa, az az Egyiptomi múzeumnak Tut-Anch-Amon halotti maszkja. A Királyok völgyének hatvankét feltárt királysírjából csupán Tut-Anch-Amonét nem rabolták ki – a sírban fellelt felbecsülhetetlen értékű kincseket tartalmazó termekben tolong a legnagyobb tömeg. Aki belép a múzeum kapuján, annak első – felfedező útja – az emeletre vezet, Tut-Anch-Amon kincseihez.

Egyiptomi utazásainkat ötszáz kilométeres busztranszfer zárja Kairóból Hurgadába az égető Arab sivatagon keresztül a Vörös-tenger partját érintve. Az út fáradságait Hurgadában kiadós vörös-tengeri fürdőzéssel enyhítjük, mielőtt a Boeing elrepít bennünket a hét napra megelevenedett egyiptomi álomból háromezer kilométerre, s landol a valóságban, a pozsonyi reptéren. Szépet, csúnyát egyformán lát az ember Egyiptomban, de egy biztos, úgy nem lehet hazajönni, hogy ne érintettek volna meg bennünket a halhatatlanságvágy hieroglifákkal és reliefekkel üzenő örök időkre teremtett kulisszái.

Munkatársunk egyiptomi útját a Kartago tours utazási iroda támogatta