<p>Két év szabadságvesztésre ítélte hétfőn a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság a füleki H. Sándort, mert a 25 éves férfi két évvel ezelőtt állítólag százezer koronát (3319 eurónak megfelelő összeget) kínált az őt ellenőrző rendőröknek.</p>
Ittasan lefizette volna a rendőröket
Ittas vezetés miatt állították meg 2008 januárjában Füleken, és ő a vád szerint azt akarta, hogy ne járjanak el vele szemben. Állítólag a rendőrőrsön is pénzt kínált az egyenruhásoknak, és azt kiabálta, hogy korrumpálhatók, lefizethetők.
A férfi a bíróságon tagadta, hogy meg akarta vesztegetni a rendőröket. Azt mondta, nem emlékszik a történtekre, s ha mondott is ilyesmit, nem gondolta komolyan, mert annyi pénze nincs is, amennyit kínált.
Most kiszabott kétéves büntetésébe azt a nyolc hónapot is beleszámították, amit veszélyes fenyegetés és garázdaság miatt szabott ki rá a Losonci Járásbíróság 2008 májusában. Az ítélet nem jogerős, mert a védelem azonnal fellebbezett. Az ügyész a törvényes határidőn belül állást foglal az ítélettel kapcsolatban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.