Iszapömlés - Kolontáron nem találták az eltűnteket

Kolontár |

<p>A katasztrófavédelem egységei Kolontáron leeresztették a halastó vizét, de a három eltüntet nem találták meg - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő péntek hajnalban az MTI-vel.</p>

A szóvivő hozzátette: a halastó, amely erősen eliszaposodott megnehezíti a kutatást.
Jelenleg is folyik a korábban átszakadt 10-es tározó körgátjának erősítése, amit száz emberrel és 25 nehéz teherautóval végeznek.
Dobson Tibor beszámolt arról is, hogy pénteken a katasztrófavédelem  helikopterről gipszet szór a Marcalba annak érdekében, hogy semlegesítsék a lúgos hatást illetve csökkentsék a folyó pH értékét. Erre azért van szükség, mert egy másik tározóból folyamatosan 100 ezer köbméter lúgos vizet engednek a folyóba.
Jelenleg a Rába Mosoni-Dunánál lévő torkolatánál 9-es pH értéket mérnek, a Dunánál Komáromnál pedig már az élővilágot nem károsító 8-as értéket - mondta a szóvivő. (Mint ismert a vörösiszap szennyezés hétfői első napján a Torna-patakban mért pH érték 13,5 volt.)
Dobson Tibor elmondta: mivel az időjárás kedvezőre fordult, és a szennyeződés poralakban terjed, a katasztrófavédelem mindenkinek azt javasolja, hogy a kiosztott maszkot (porálarcot) viselje, mivel nem tanácsos belélegezni a szálló vörösiszapból származó port.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti egyik tározójának gátja hétfőn szakadt át, s mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. Hivatalosan megerősített információk szerint négyen haltak meg az iszapömlés következtében, három embert még keresnek, s több mint 150 ember szenvedett különféle sérüléseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?