Ismét új tesztelőpont nyílt Komáromban

Komárom
Komárom |

Hétfőtől kezdődően a Semmelweis Egészségügyi Központban is végeznek antigénteszteket. A Komáromi járásban az elmúlt héten összesen 230 új koronavírusos esetet azonosítottak – közölte a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatalban (RÚVZ).

Az új mintavételi helyszín a Széna téren található Semmelweis Egészségügyi Központban van, amelynek a Czirfusz Mónika által vezetett klinikai mikrobiológiai laboratóriuma végzi a vizsgálatokat. Munkanapokon 7:00-11:30, illetve 12:00-15:30 között végeznek ingyenes gyorsteszteket, a bejárat a Jókai Színház felőli oldalon található. A mintavételi pontot az egészségügyi minisztérium utasításai és igényei alapján múlt hét végén állították fel, s hétfőtől kezdte meg a működését. A városban gyorsteszteket ezen kívül még a komáromi kórházban, valamint a RÚVZ épületében végeznek.

Új gócpontok

Ami a Komáromi járásban tapasztalható járványhelyzetet illeti, november 16-a és 22-e között 230 új esetet regisztráltak – közölte lapunkkal Helena Uríčková, a RÚVZ igazgatóhelyettese és epidemológiai osztályának vezetője. Járásszerte 382 aktív esettel számolnak jelenleg, míg 403 személy tartózkodik karanténban. A komáromi kórházban ápolt koronavírusos betegek száma csökkent valamelyest, ott most 19 személy tartózkodik. Komárom kisebb „családi járványokat“ tartanak számon, míg Bátorkeszin kettő és Ógyallán egy gócpontról tudnak. Pénteki fejleménynek számít a vágfüzesi idősotthon esete, ahol antigéntesztekkel 37 bentlakónál és négy alkalmazottnál állapították meg a fertőzést. Az otthonon belül elkülönítették egymástól a pozitív és a negatív eseteket, egyelőre négy személynél tapasztalnak klinikai tüneteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?