A Sajó vize nagyjából két évvel ezelőtt, 2022 májusában sötét narancssárgára, már-már vérvörös színűvé változott a bányából kiáramló szennyeződés miatt.
Ismét elszíneződött a Sajó vize, a környezetvédelmi tárca már tárgyal a probléma orvoslásáról
Az utóbbi időben ismét narancssárga színűvé vált a Sajó vize – mondta el a TASR hírügynökségnek Jerga Tibor, Alsósajó község polgármestere. A környezetvédelmi minisztérium közölte, hogy a szennyezett folyóval kapcsolatos szükséges kiadások finanszírozása tárgyalás közepén van.
A TASR beszámolója szerint a helyi lakosok arra lettek figyelmesek, hogy a víz színe az időjárástól is függ. „Néhány nap teljesen átlátszó, más napokon sötétbarnás. Ezt többször is megfigyeltük” – mondta Jerga, hozzátéve, hogy ha nagyobb a folyó áramlása, akkor a víz tisztábbnak tűnik. A polgármester ennek ellenére úgy véli, hogy az állami hatóságok nem foglalkoznak kellőképpen a szóban forgó probléma orvoslásával. A környezetvédelmi minisztérium vezetése szerint igyekeznek kompromisszumot találni a probléma orvoslásához szükséges költségek és a környezetvédelemhez szükséges intézkedések megtétele érdekében. Ezek a kezdeményezések elsősorban a bányában végzett biztonsági munkákat érintik – közölte a környezetvédelmi tárca a TASR hírügynökséggel. A minisztérium emellett azt is hozzátette, hogy a Sajó vizével és az azzal kapcsolatos problémák megoldását érintő tervet a kormány elé terjesztik jóváhagyásra. A tárca úgy véli, hogy a Sajó hosszan tartó szennyezése a korábban hatalmon lévő kormány alkalmatlanságának és hozzá nem értésének az eredménye, ugyanis nem tudtak tárcaközi szinten kellőképpen egyeztetni és konkrét megoldásokat, illetve kompromisszumokat hozni. A geológusok, vízügyi szakemberek és a Rudné bane állami vállat továbbra is szemmel tartják a helyzetet. Ennek ellenére a tárca úgy véli, hogy az eddigi eredmények nem igazolták, hogy a bányavíz károsan befolyásolta volna a talajvizet vagy az ivóvizet. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) minden hónapban vizsgálatokat végez a folyó vizén. Hat különböző helyszínt választanak ki a vízminta gyűjtésére, beleértve a szennyező forrás melletti helyet. A vízügyi szakemberek szerint a bányavíz áramlásának hatása elsősorban a vas, a mangán és az arzén koncentrációjában mutatkozik meg.
Április 8-án az SVP friss elemzést végzett a Sajó vizéről, melyből kiderült, hogy a mangánszint meghaladta az előírt határértéket, míg a vasszint az elfogadható tartományon belül maradt, bár lényegesen magasabb a 2023. áprilisi mérésnél. Az arzén koncentrációja hasonló mintát követett. Az állami cég tisztázta, hogy ezek a rögzített értékek pontosan ábrázolják a Sajó meglévő hidrológiai viszonyait, valamint a szennyezésért felelős bányavíz mennyiségét és szennyezettségét. Az SVP álláspontja szerint ehhez a pozitív fejleményhez hozzájárul a szennyeződés üledékben történő lerakódása, a víz öntisztító képessége és a szennyezőanyagok hígulása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.