Ipolyszakállosi ifjúsági tábor

Gáspár Rudolf, az ipolyszakállosi alapiskola akkori igazgatója és Koczó József , történelemtanár, helytörténész, a vámosmikolai alapiskola mostani igazgatója 1993-ban rendezték az első közös tábort. A cél az egykori Hont vármegye megismerése, főként a környező várromok – Drégely, Godó és Salgó – fölkeresése volt. Gyenes László vámosmikolai tanár elmondta, az Ipoly Unióval együtt ők is vallják: „Az Ipoly nem elválaszt, hanem összeköt.”

A megállapodás úgy szólt, hogy váltó rendszerben látják vendégül a tábort, ezért – mint minden második évben – idén is Ipolyszakállos ad otthont a táborozóknak. „Kilencvenhétben testvériskolai egyezményt kötöttünk a lengyel Jodlowa tanintézményével, s így néhány évig igazán nemzetközi volt a tábor. Sajnos, anyagi okokból megszakadtak a kapcsolatok, a tábor is tízről ötnaposra zsugorodott.” Balla Csaba ipolyszakállosi pedagógus hozzátette: „Egy pillanatra veszélybe is került az idei tábor, mert bár támogatásért pályáztunk az Illyés Közalapítványnál és a Pázmány Péter Alapítványnál, csak az utóbbitól kaptunk pénzt – más célokra. Aztán sikerült megegyeznünk, átcsoportosítottuk a pénz egy részét, mindkét községi hivatal szép summával támogatott bennünket, a gyerekeknek tehát valóban csak jelképes összeggel kellett hozzájárulniuk a költségekhez.”

Gyenes László szerint a tábor lényege a következő egy mondatban foglalható össze: „Ismerd meg szűkebb környezetedet, és megismered a világot.” A közös táborozásokból barátságok maradnak meg, a fiatalok leveleznek egymással, cserenyaralásokat szerveznek. Egy fiú, Pásztor Csaba a magyarországi Perőcsényből a tábor hatására például elhatározta, hogy helytörténész lesz. Ma már Csáky Károly, Hont néprajzának és történetének kutatója több könyvében is adatközlőként említi.

„Hétfőn volt a tábornyitás, megmutattuk vendégeinknek a községet, egy diákunk készült föl a falu történetéből. Este idős szakállosiak meséltek a kitelepítésekről, a tábortüzet, sajnos, elmosta az eső. Kedden a malonyai arborétumban jártunk, és Nyitra nevezetességeit csodáltuk meg. Szerdán megnéztük Léván a várat és a múzeumot, megmásztuk a Siklóst, és a régi ónixbányában annyi kőzetet gyűjtöttek a gyerekek, hogy alig bírták magukkal cipelni – meséli az idei program alakulását Balla Csaba. – A csütörtök Komáromé volt: erődítményrendszer, belváros, Európa-udvar. Szerencsére mindig csak ott esett, ahonnan indultunk, egyedül pénteken Párkányban strandoltunk zuhogó esőben, de az is nagy élmény volt. A szombati táborbontás előtt fergeteges búcsúestet tartottunk.”

Hirth Zsuzsanna vámosmikolai tanárnő hozzátette: „A gyerekek azzal az elhatározással jönnek, hogy első éjszaka márpedig nem alszanak, és ez sikerül is nekik. Háromig zsibongtak, és ötkor már fölébredtek. Mi, tanárok egy helyiségben vagyunk a tanulókkal. Ez azért is jó, mert sok olyat megtudunk a diákjainkról, ami tanév közben nem derül ki. Egy magatartásproblémás gyerekre is rácsodálkozhatunk, hogy milyen értékes ember, ez is érdekli, ilyen értelmeseket tud mondani. Minden gyereknek jót tesz egy ilyen feladat, hogy alkalmazkodni kell a közösséghez. Tanév közben pedig már másképpen kezeljük a problémásabb diákokat is.” Darányi Éva szerint igaz, hogy a gyerekeket könnyebb strandra csábítani, mint múzeumba, „de ha elkapja őket egy történet, egy kis információ, bármibe belefeledkeznek”. Pár évvel ezelőtt így volt ez az egzotikumnak számító borfői barlanglakásoknál, vagy mikor lementünk a selmecbányai bányamúzeum tárnáiba. „Idén a nyitrai várhegyről elénk táruló panoráma nyűgözött le mindenkit” – mondja Hirth Zsuzsanna. –Elfáradunk, nagy felelősség, de biztosan nem csinálnánk, ha nem lenne öröm.”