Ingyen ebéd naponta

Léva. Minden napra meleg ételt! címmel szeptember 14-én a Jézus mindenkiért (Ježiš pre každého) ökumenikus vallási szövetség ebédosztó akciót kezdett a városban.

Léva. Minden napra meleg ételt! címmel szeptember 14-én a Jézus mindenkiért (Ježiš pre každého) ökumenikus vallási szövetség ebédosztó akciót kezdett a városban. Az 1991-ben bejegyzett polgári társulást hét egyház tagjai alapították, kizárólag adományokból tartják fenn magukat, és a felvilágosító tevékenység mellett főleg humanitárius akciókat szerveznek.: „A szövetség vezetője, Ondrej Garaj már régóta fontolgatta, miként lehetne segíteni a rászorulókon – mondta Dušan Peter, az akció koordinátora. – Elhatároztuk, munkanapokon 11 és 12 óra között sűrű, meleg levest adunk jövedelem nélkülieknek és hajléktalanoknak. Tervünket a munkaügyi minisztérium anyagi segítségével tudtuk megvalósítani.”

A források az idei év végéig állnak rendelkezésre, de Dušan Peter reméli, folytatni tudják az akciót, hiszen télen is nagy szükség lenne a meleg ételre. „Egy adag 20 koronába kerül, mi ingyen osztjuk. Volt szó arról, hogy egy koronáért megvásárolható jegyekért adjuk az ételt, de csak abban az esetben, ha több mint 50 érdeklődő jelentkezett volna. Pillanatnyilag 30 körül van az étkezők száma. Ezúton is szeretnék minden rászorulót buzdítani, keressen fel bennünket, még húsz adaggal többet tudunk kiosztani” – nyilatkozta Peter. A régi piac már több évtizede bezárt, így ő és az ugyancsak tartósan munkanélküli, de minden önkéntes munkára kész Maroš P. áthatolhatatlan rengeteget talált a kerítés mögött. Augusztus 17-én csákánnyal leverték a vasláncot, egy hétig irtották a gazt. A következő egy hét alatt az ebédosztásra vett faházikót rakták össze, majd következett a festés, a kerítés toldozgatása, s alig egy hónap után megkezdődhetett az akció.

„A levest a Vöröskereszt lévai szervezete főzi. Kitűnő a kapcsolatunk a rendőrséggel és a várossal. Örömmel értesültünk arról, hogy Štefan Mišák, Léva polgármestere saját pénzén vesz tetőt az asztalok fölé” – árulta el a koordinátor. Az ebéden kívül ruhát is osztanak, bárki elmondhatja, mire lenne szüksége. Amit lehet, a raktárkészletből a helyszínre szállítják – az osztrák Nehemia missziós szervezettel együttműködve. Az ételt három asztal mellett lehet elfogyasztani. Főképpen 40-50 közötti férfiak érkeznek, általában hajléktalanok. „Egy haverom mondta, jöjjek ide, megéri... Egy tányér leveske, és ha marad, duplázni is lehet” –mondta egy negyvenes férfi. „Én rokkantnyugdíjas vagyok, a csontjaim betegek, már nyolcszor műtöttek, az álkapcsomat összedrótozták. A rendőrség nem tesz semmit, a szociális hivatalban sem törődnek velem, le vagyok írva. Mindennap húsz kilométert teszek meg ezért a kis levesért. Egy magánvállalkozó engedte meg, hogy az üres házában lakjak. De nincs se gáz, se villany, se víz. Elég szomorú, hogy a 21. században csak a jótékonysági szervezetekben bízhatunk” –meséli egy harminc körüli fiatalember.

Mindenki nagyon fél a téltől, szükség lenne egy hajléktalanszállóra. A legközelebbi Zselízen van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?