Influenzajárvány miatt zárva

Érsekújvár |

<p>Hétfőtől a rendelet visszavonásáig tilos a beteglátogatás az Érsekújvári Egyetemi Kórházban &ndash; tájékoztatott Ľubica Juríková, az intézet szóvivője.</p>

A Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi szakosztályának javaslatára született a döntés, mert a térségben az utóbbi időben jelentős mértékben nőtt az influenzás megbetegedések száma. Ľubica Juríkova elmondta továbbá, hogy a rendelet a kórház minden osztályát érinti. „Tardoskedden a szlovák alapiskolában és egy nagysurányi alapiskolában rendeltünk el iskolaszünetet. Az érsekújvári Néri Szent Fülöp Egyházi Óvodát is be kellett záratni” – mondta Juraj Benko, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatóhelyettese.

Az influenzás megbetegedések száma a szakember szerint az utóbbi héten a megbetegedések negyvenhét százalékát teszi ki, az érsekújvári térségben akadnak rendelők, ahol napi száz beteget kezelnek. „Nem tudjuk, hogy alakul a helyzet a továbbiakban, ezért döntöttünk úgy a kórház vezetésével, hogy hétfőtől a biztonság kedvéért megtiltjuk a látogatást a kórházban” – tette hozzá Benko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?