Imre ideiglenes lakhelye és alkotóműhelye a krízisközpont

Festettek, dísztárgyakat készítettek a gyerekek a derűs mester útmutatásával. A halláskárosult férfi remekül ismeri a szájról olvasás technikáját. Nem sokat árul el az életéről, szívesebben beszél az alkotásairól és a tanítványairól.

Elindult szállást keresni

„Egyszer csak itt állt a krízisközpont kapujában, és szállást kért. Nem sokat tudunk az eddigi életéről, adott egy telefonszámot arra a régi barátra, aki korábban a munkásszállón volt a támasza, de nem tudtunk vele kapcsolatba lépni. Rövid itt tartózkodása óta folyamatosan fest, a pingpongasztal tele van tájképekkel. Festékekre, rajzlapokra mi, szociális dolgozók dobtunk össze pénzt, majd Róbert Andráši városi képviselő szerzett neki munkát, hogy ki tudja fizetni a napi szállást és ellátást” – fogad Jurík Mónika, a vágsellyei hajléktalanszálló, éjszakai melegedő és nappali központ vezetője.

Jurík Mónika szociális dolgozó nem véletlenül kapta napilapunk Év embere elismerését. Értőn, érzékenyen viszonyul Maász Imre gondjaihoz. Türelmes, hátha idővel többet is megtudhat az ügyfelétől, annak hányatott sorsáról. A hajléktalanszállón készített festmények felkerültek a krízisközpont közösségi oldalára, és néhányat közülük már megvásároltak az érdeklődők. Imre így folytatni tudja az alkotómunkát. Amikor megkérdezem, mire volna szüksége, akril és olajfestékre vágyik, meg finomabb vonalú vékony ecsetekre, hogy a kedvenc madarait is meg tudja festeni.

„Megvert a sors a Coviddal!”

„Több mint húsz éve dolgozom gyerekekkel, óvodáskorúaktól a legnagyobbakig. Saját magam dogoztam ki azt a készségfejlesztő programot, amellyel bejártam az iskolákat Pozsonytól egészen Érsekújvárig, de megfordultam a Dunaszerdahely környéki falvakban is. Olyan technikát adok a kicsik kezébe, amellyel megtanulhatnak tájképet festeni, megismerkednek a színekkel” – avat be munkájába Imre, miközben rendezgeti a képeket a pingpongasztalon és újabb színeket kever. Bemutató napokat, közös alkotó órákat és személyre szabott foglalkozásokat tartott valaha. Arca kissé elkomorul, amikor folytatja. „Megvert a sors a koronavírussal! A mai napig fáj a lelkem, amikor látom az óvodás gyerekeket, az iskolásokat. Könnybe lábad a szemem, mert túl hosszú időre kellett felfüggesztenem a velük való foglalkozásokat. Február óta bármilyen munkát elvállalok, csak hogy talpon maradjak. Holott inkább a kreatív dolgok vonzanak. Közeledik a karácsony, különféle dísztárgyakat, ékszertartó dobozokat tudnék készíteni. Nehéz úgy érvényesülni, hogy nincsenek rendben az irataim, továbbra is magyarországi állampolgár vagyok” – mondja Maász Imre.

Hiányzó életfejezetek

Az ötvenkilenc éves bajai férfiról annyit sikerült megtudunk, hogy Szekszárdon volt keramikus, majd dolgozott Zalaegerszegen, Mosonmagyaróváron, főleg cserépkályha-elemeket alkotott. Később elvált, majd Szlovákiába került, utolsó szálláshelye Szencen volt egy munkásszállón. Néhány hivatalos adat birtokába is jutunk a világhálón, miszerint Imre 1977-óta foglalkozik kerámiával, hagyományos agyagedényeken kívül cserépkályhákat, kandallókat készített. Tanulmányait Baján és Szekszárdon végezte, eredeti szakmája keramikus, dísztárgy készítő és a népi iparművészi rangot tíz éve szerezte, a festészetet magán úton tanulta.

Kerestük a közös ismerősöket Maász Imre régi életéből, világából, néhányukat megszólítottuk, de nem lettünk okosabbak. Szenvedéseiről, küzdelmes, embert próbáló időszakáról sem ő, sem mások nem óhajtanak beszélni. Amit megtudunk, hogy a gyerekekkel való értő hozzáállását, a tanítani tudás mesterségét valószínűleg édesanyjától örökölhette, aki pedagógus volt.

Méltó körülmények közt

A nemrég felújított szálláson fekhelyet, meleg ételt és ruhát kap a szociális dolgozóktól, és Imrének van lehetősége megkeresni a szállásdíjra valót. Útkereséséről csak annyit árul el, hogy ahol eddig élt, ott nem maradhatott, így felkerekedett és újabb menedéket keresett. A hajléktalanszállón rendszerint huszonhat-huszonnyolc társadalom peremén élő személy gondját viselik a szociális dolgozók. Maász Imre folytonos ténykedését, alkotóvágyát kissé furcsállják, talán még csodabogárnak is tartják, de a szelíd mosolyú magas férfi látványa megnyugtató. Néhányan odajönnek, figyelik a hatalmas kéz fürge mozgását, érzékelik a színekbe, formákba feledkező ember felszabadult mozdulatait. Búcsúzásunkkor már arról beszélgetnek a krízisközpont lakói és dolgozói, hogy tarthatna tanfolyamot az itt élőknek.

Maász Imre története ezzel korántsem ért véget, ha valaki további idénymunkát, idővel jutányos áron szállást tudna neki felajánlani, nagyon megköszönné. Ha a régmúltból utána nyúlna egy kéz, bizonyára azt sem utasítaná vissza. A vágsellyei krízisközpont dolgozói szívesen fogadnak bármilyen vele kapcsolatos segítséget, támogatást.