Így inthetünk búcsút holnaptól az 1 és 2 centes érméknek

centek

Július elsejétől, vagyis már holnaptól jelentősen korlátozzák a legkisebb névértékű érmék használatát. A kereskedőknek készpénzfizetés esetén úgy kell majd kerekíteniük a vásárlás végösszegét, hogy ne kelljen használnunk az 1 és 2 centeseket, fizetni azonban továbbra is fizethetünk velük.

„A kereskedők július elsejétől kötelesek lesznek az áraikat a vásárlás végösszege esetében úgy kerekíteni, hogy a kisebb névértékű érmékkel – az egy- és kétcentesekkel – ne kelljen fizetni” – figyelmeztet a szlovák jegybank. Mindez a gyakorlatban úgy néz majd ki, hogy ha az összes általunk vásárolt termék árát összeszámolva a vásárlás teljes összege például 12,41 vagy 12,42 euró lesz, akkor ezt lefelé, 12,40 euróra kerekítik, ha pedig 12,43 vagy 12,44, akkor felfelé, 12,45 euróra. Egy másik példa: ha a végösszeg 12,46 vagy 12,47 euróra jön ki, akkor 12,45 eurót fizetünk, ha pedig 12,48 vagy 12,49 euróra, akkor 12,50 eurót. Kicsi az esélye, de ha valamiért 1 vagy 2 centet kellene fizetnünk, az árat ez esetben is felfelé, 5 centre kerekítik. Persze, mindez csak arra az esetre érvényes, ha készpénzben fizetünk, a készpénzmentes, vagyis kizárólag kártyás, okostelefonos és okosórás fizetésekre a kerekítés nem vonatkozik.

Kombinált fizetés

Mi történik azonban, ha a két fizetési módot kombináljuk? A jegybank szerint a készpénzes és nem készpénzes fizetés kombinációja esetén – pl. bankkártya + készpénz, vagy étkezési utalványok/ajándékutalványok + készpénz – az összegnek csak a készpénzzel fizetett részét kell kerekíteni. Példaként egy olyan vásárlást vehetünk, amelynél a végösszeg 36,99 euró. Ha például az említett összegből 30 eurót készpénzben, 6,99 eurót pedig hitelkártyával fizetünk, a vásárlás végösszegét nem kerekítik, vagyis marad a 36,99 euró. Ám, ha 30 eurót étkezési vagy ajándékutalványokkal fizetünk ki, 6,99 eurót pedig készpénzben, akkor ez utóbbit 7 euróra kerekítik, vagyis 37 eurót fizetünk. Ha az étkezési vagy ajándékutalványokat bankkártyás fizetéssel kombináljuk, a vásárlás végösszegét értelemszerűen nem kerekítik.

Forgalomban marad

Az egy- és kétcenteseket egyébként nem vonják ki teljesen a forgalomból, hivatalos fizetőeszközként a későbbiekben is fizethetünk velük, vagyis a kereskedők kötelesek lesznek elfogadni ezeket, de már jóval kevesebb lesz forgalomban, mint jelenleg. Ha azonban úgy döntenénk, hogy túl sok halmozódott fel belőlük otthon, és szeretnénk beváltani, a jegybanknál és a kereskedelmi bankoknál – a szokásos pénzváltási feltételek mellett – erre is meglesz a lehetőség. A jegybank ezzel kapcsolatban külön felhívta a figyelmet arra, hogy náluk nem számítanak fel külön díjat az 1 és 2 centes érmék átváltásáért. Aki úgy döntene, hogy az üzletben kíván megválni az aprópénzétől, annak nem ártana tudni, hogy a kereskedő egy fizetés során nem köteles elfogadni több mint 50 darab, bármilyen címletű érmét. Ez a megszorítás ugyanakkor nem vonatkozik a jegybankra, a kereskedelmi bankokra és a postai szolgáltatókra sem.

Kinek éri meg?

Mivel a fent jelzett módszer szerint a vásárlás végösszegét nemegyszer felfelé is kerekítik majd, enyhén nőhetnek a vásárlók kiadásai. A pénzügyminisztérium korábbi számításai szerint azonban ez egy vásárlóra számítva havonta legfeljebb pár centnyi többletkiadást jelenthet. Peter Kažimír jegybankelnök szerint ugyanakkor csak a vállalkozók több millió eurót spórolhatnak majd meg az aprópénz szerepének a csökkentésével, és mindez jelentős költségmegtakarítást jelent az államnak is. Jiří Žežulka, a központi adó- és vámhivatal elnöke ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a szlovákiai vállalkozók számára a tervezettnél korábban, már június 29-étől elérhetővé teszik a virtuális pénztárgépes alkalmazás új, VRP 2-es néven beharangozott változatát, amely árkerekítési funkciót is kínál. Ez utóbbinak a részleteiről a központi adó- és vámhivatal honlapján tájékoztatnak.

Az 1 és 2 centes érmék kerekítési elvét Szlovákián kívül egyébként már öt eurózónás országban: Finnországban, Hollandiában, Belgiumban, Írországban és Olaszországban is bevezették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?