Idén nem nyitják meg Krasznahorka várát

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSKrasznahorkaváralja. Idén valószínűleg nem nyitják meg Krasznahorka várát a turisták előtt.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Krasznahorkaváralja. Idén valószínűleg nem nyitják meg Krasznahorka várát a turisták előtt. A felújítási munkálatok zajlanak, de nem tudni, meddig, a település bevétele pedig a turizmus hiánya miatt csökken.

Rastislav Púdelka, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója egészségi okokra hivatkozva 2014. január végén lemondott, helyére Viktor Jasaňt nevezte ki Marek Maďarič kulturális miniszter. Nem hivatalos vélemények szerint a volt igazgatónak a várfelújítás elhúzódása miatt kellett megválnia a székétől. Viktor Jasaň, az új igazgató a múlt héten nyilvános várbejárás során ismertette a médiával, hol tartanak a munkálatok. Jasaň kijelentette, mostantól a Betléri Múzeum igazgatója is adhat információkat. Jasaň elmondta, havonta ellenőrzést tartanak, és hírt adnak az aktuális munkálatokról, valamint létrehoznak egy honlapot, ahol a krasznahorkai várral kapcsolatos összes dokumentum, információ, sajtóhír megtekinthető. Silvia Turnerová, a Szlovák Nemzeti Múzeum szóvivője az infoRoznava.sk hírportállal korábban közölte, a felújítás költségei már meghaladták az 1174 ezer eurót, azt, hogy mennyi lesz a végösszeg, egyelőre nem tudni. A gyűjtést 2014. március 13-ig folytatják, eddig 172 ezer euró körüli összeg gyűlt össze.

Krasznahorkaváralja turizmusa egyre csökken, a helyi vállalkozók elégedetlenek, amiért még ebben az évben sem nyitják meg a várat, sokuk eladósodott a bevételkiesés miatt. „Egyetlen turista sem jön ide, nem használják ki az önkormányzat által üzemeltetett parkolókat és a kempinget sem. Községünk évente közel 30 ezer euró bevételtől esik el emiatt” – nyilatkozta a Korzárnak Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere. Krasznahorka vára 2012. március 10-én gyulladt ki, a felújítást azonnal megkezdték, de munkálatok befejezésének időpontja még két év után sem ismert. (Korzár, Para, za)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?