Idén már öt olyan esetet vizsgáltak az orvosok, amikor gyerekek használtak HHC-t

hhc

Idén eddig öt olyan esetet vizsgáltak a pozsonyi gyermekkórház (NÚDCH) orvosai, amikor gyerekek használtak HHC-t.

„A páciensek mondták azt, hogy ilyen anyagot vettek be. De lehet, hogy jóval több ilyen eset van” – tájékoztatta a TASR-t Dana Kamenická, a kórház szóvivője.

Hozzátette, hogy a sürgősségi ambulancián hetente átlagosan két olyan esettel találkoznak, amikor gyerekek fogyasztottak kábítószert. „Leggyakrabban zavartsággal, súlyos fáradtsággal, ájulás előtti állapotban kerülnek a sürgősségire. Ha mérgezés gyanúja merül fel, vér- és vizeletvizsgálatot végzünk, hogy kiderítsük, milyen kábítószert, és milyen mennyiségben vett be a gyerek” – mondta a szóvivő.

Május végén a kormány jóváhagyta a kábítószerek és pszichotróp anyagok listájának bővítését célzó törvénytervezetet. A javaslat tartalmazza a HHC-t, a HHC-P-t és a HHC-O-t, amelyeket Szlovákiában speciális automatákból lehet megvásárolni. Az egészségügyi minisztérium már korábban kijelentette, hogy a tiltott anyagok közé kell sorolni ezeket az anyagokat, amit főleg azzal indokolt, hogy kockázatot jelenteken a gyerekekre és a fiatalokra, akik jelenleg szabadon hozzáférhetnek ezekhez az anyagokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?