Húsz felfújt hólyag a kassai égbolton

A hőlégballonozást az extrém sportok között tartják számon, ám ez ügyben maguk a pilóták sincsenek egy véleményen. Mindenesetre fél évig tart, amíg az ember megszerzi a pilótajogosítványt, a gyakorlat megszerzésénél pedig ugyanaz a helyzet, mint az autóvezetésnél: minél többet repül az ember, annál komolyabb navigációs mutatványokra képes. Nem teljesen igaz ugyanis az az állítás, hogy a hőlégballon irányíthatatlan.

A leghangulatosabb akció

A ballonosok legnagyobb hazai találkozóját immár tizenegy éve Kassán rendezik, itt működik ugyanis az ország első számú hőlégballonklubja. Az országba behozott új légi járműveket szintén itt tesztelik, és az egyetlen hazai ballonszerviz is itt működik. A „felfújt hólyagok” nemzetközi szaklapja szerint a kassai US Steel Balloon Cup a világ legjobb hangulatú ballonos rendezvénye. „Családias összejövetelek ezek, a három nap alatt csupán egy navigációs versenyszám van, a többi napokon szabadon repülhetünk a város fölött. Madártávlatból nézve Kassa az egyik legszebb európai város” – állítja Bill Hawkins, aki az Egyesült Államokból jár vissza szinte évente. A magyarországi törzsvendégek nélkül szintén elképzelhetetlen a találkozó, Rácz Szabó Mihály és öt fős csapata rendszerint az elsők között érkezik Kassára. Őket szerződés kötelezi arra, hogy évente bizonyos óraszámot a levegőben töltsenek, méghozzá általában zsúfolt üdülőhelyek közelében reptetik a világ leglátványosabb reklámhordozóit.

A kassai polgárok szintén le vannak nyűgözve, hiszen kevés szebb látvány fogadhatja az ébredezőket, mint 18-20 méltóságteljesen lebegő hőlégballon.

Az égben bál van

Estefelé szintén érdemes kémlelni az eget, sőt, ha az időjárás megengedi, akár tíz méterrel a Fő utca fölé is lemerészkednek a bátor pilóták. „A találkozó elsődleges célja megismertetni és megszerettetni az emberekkel a ballonsportot. Ez ugyanolyan fontos, mint a csapatok jó közérzete. A harmadik szempont, hogy a támogatók is elégedettek legyenek” – tudtuk meg Ján Marušintól, a Ballon-fieszta főszervezőjétől, aki szerényen kihagyta a felsorolásból az írott és elektronikus sajtót. Márpedig az újságírókat ugyancsak évről-évre lenyűgözik a ballonklub szervezői, mégpedig pofonegyszerű módon: felviszik őket az égbe.

Térkép e táj

Az érzés leírhatatlan. Ha mégis hasonlítani kellene valamihez, akkor a felszállást a felhőkarcolói liftezéshez, a repülést pedig lassított és hangtompított helikopterezéshez hasonlítanám. Félelemérzete egyáltalán nincs az embernek, legfeljebb annyi, amennyi az első mozgólépcsőzéskor volt. A ballont forró levegővel tíz perc alatt fel lehet fújni, ugyanennyi időbe telik egyébként az összecsomagolás is. A csapatok mindent ötször ellenőriznek, újra és újra kipróbálják a műszereket és az adó-vevőt, mérik a szél erejét, csak úgy röpködnek a levegőben a szakkifejezések. Egy ballonkosárban legfeljebb négyen férnek el, leggyakoribbak a kétfős csapatok, a többi csapattag a jármű felfújásánál és összecsomagolásánál segédkezik, ami szerintem igazságtalanság, leginkább az egykori, körhintát hajtó gyerekek sorsára emlékeztet. Őrült ötletnek tűnik, ám ballonos körökben természetes, hogy időnként ejtőernyőst visznek fel a kosárban, aki a megfelelő magasságban kiugrik. E kategóriában versenyeket is rendeznek.

A kassai flaszteron ácsorgó újoncok krétafehér arcát látva a szervezők néhány nyugtató információval is szolgálnak. „Ez a sportág az asztalitenisszel szerepel egy veszélyességi kategóriában. Halálos baleset utoljára a hetvenes években történt Franciaországban, az erős szél a sziklához csapott egy engedély nélkül felszálló ballont” – hallom a hátam mögül, de nem nekem címzik a nyugtatást, hanem tévés kollégámnak, Dušannak, aki először készül a kosárba mászni. Én a magam részéről már régi motoros vagyok, ötödször „húzzák ki alólam a talajt”, és már azt is tudom, hogyan működik a szintmérő, illetve mit kell figyelni a gázfogyasztást mutató kijelzőn. És persze túl vagyok a felavatási ceremónián, amely szerintem a világ egyik legszebb rítusa.

Köszönet a négy elemnek

Földet érés után az újonc letérdel arra a helyre, ahol a kosár landolt. A pilóta egy marék földet dörzsöl az újonc hajába, és köszönetet mond az anyaföldnek, hogy visszafogadta őt, majd szájával lefújja a földet, és megköszöni a szélnek, hogy segítette a repülést. Ezután a tűznek mond köszönetet oly módon, hogy a gázlángot szimbolizálandó öngyújtóval egy kicsit megpörköli az újonc haját, majd pezsgővel gyorsan eloltja a tűzet. Víz helyett azért használnak francia pezsgőt, mert a hőlégballont egy francia testvérpár találta fel, és mert a legvégén jobb meghúzni a pezsgősüveget, mint a vizes flakont.

A milliomos papírgyáros fivérek egyszer tűzbe dobtak egy papírzacskót, amely alul szétnyílt, és a forró levegő percekig a levegőben tartotta. A testvérek hamarosan megalkották az első hőlégballont. Mindezt természetesen nem én meséltem el a megilletődött Dušannak, hanem pilótánk, Ľubor Lelovits, aki több száz órát töltött már a levegőben. Egy repülés egyébként legfeljebb egy-másfél órás lehet, ennyire elegendő a két húszliteres gázpalack.

Örömünnep Rozgonyban

Reggel nyolckor leszálltunk a rozgonyi iskola udvarára. A srácoknak életre szóló élményt okoztunk, másodpercek alatt háromszázan tódultak ki az épületből. Mit mondjak, ennyien nekem még sosem integettek. A tízperces összecsomagolásból semmi nem lett, hiszen az igazgató kérésére legalább a tiszta egyes tanulóknak meg kellett engednünk, hogy bemásszanak a kosárba. Arra, hogy a teljes tanári kar is be akar mászni, akkor még senki sem számított, de bizonyára egykor ők is tiszta egyes tanulók voltak.

Az égiek kegyei

Ez egyébként a világ legmacerásabb sportja. A pilóta állandóan ki van téve a széljárás kénye-kedvének, türelmesen várnia kell, amíg valamennyi körülmény szerencsésen egybeesik. A szélerősség nem lépheti túl az óránkénti 8 métert, de nem is lehet gyengébb 2 méter/óránál. A köd, az eső, illetve a túlzott meleg kizáró tényező, és a felsőbb légrétegekben sem lehetnek örvények.

A kósza áramlatok így is alaposan megtréfálhatják az embert, az egyszerre induló kassai mezőny például percek alatt szétszéledt, pedig a ballon elvileg irányíthatatlan, csak a magasság korrigálható a gáz adagolásával. Egyes csapatok Eperjesen landoltak, mások Gálszécsen, mi pedig, mint mondtam, Rozgonyban, Kassától húsz kilométernyire. Aki úgy határoz, hogy elutazik egy hőlégballonos találkozóra, lélekben fel kell készülnie arra az eshetőségre is, hogy több száz kilométeres autózást követően egyszer sem repülhet. A hét országból érkező résztvevők meglehetősen meredek történeteket meséltek. Átéltek már áprilisi hóesést Magyarországon, szélvihart Horvátországban, jégesőt Svájcban, és persze voltak olyan esetek, amikor a magánterületen landoló pilótákat légpuskával kergették a vendégszerető tulajdonosok. Kassán ilyesmi nem fordulhatott elő, mivel fővédnöknek magát a főpolgármestert sikerült felkérniük, ami megkönnyítette a szükséges engedélyek beszerzését. A merészebb pilóták idén is berepültek a bérházak közé, gyakran háromméternyire közelítve meg a konyhaablakot, a szívbajt hozva a reggeliző kassai polgárokra. Ilyen bűvészmutatványok ugyan elvileg tilosak, ám ki törődik ezzel, ha kezükben az engedély. „Sokan úgy futnak ki az erkélyre integetni nekünk, hogy arról is elfeledkeznek, hogy teljesen meztelenek” – állítja Ľubor, és nincs okom kételkedni szavaiban, hiszen épségben lehozott 1300 méteres magasságból, és közben láthattam, milyen hatással van az emberekre egy hőlégballon.

És bár a júniusi találkozón a tervezett hét felszállásból csak négy valósulhatott meg, és a legnagyobb látványosságként reklámozott kivilágított éjjeli ballon-show is elmaradt, a kassaiak ismét büszkék lehetnek valamire, ami sehol másutt nincs az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?