Hova tart az ügetősport?

Az ügetés ősidők óta ismert mozgásformája a lónak. Megítélésében ellentétes nézetek is napvilágot láttak.

Az elmúlt időszakban egyes sajtótermékekben olyan vélemény ütötte föl a fejét, mely szerint az ügetősportnak tájainkon nincs jövője. Erről beszélgettünk a Zselízen élő Vanek Lajossal, aki a Szlovákiai Ügetők Társulásának az elnöke.

„A lósport lényege, hogy a versenyeredmények alapján szolgáltasson tájékoztatást a tenyésztők részére. Ezért nevezzük a versenyeket más szóval kipróbálásnak” – vezet be a téma rejtelmeibe a szakember, aki 1998-ig az Újbarsi Állami Méntelep igazgatója volt. Az ország szétválása után Richard Möhl és annak lánya, Patrícia személyében sikerült megnyernie két lelkes embert, és megalakították a 45 tagú társulást, amely jelenleg csupán 12 tagot tart nyilván. Alelnöknek azt az ugyancsak zselízi Dóka Lajost választották, aki V.G. Strarsboy lovával négyszer nyerte el az év ügetője büszke címet.

Az újbarsi méntelep mindig is az ügetősport fellegvárának számított. „Kilenc évvel ezelőtt, számomra egy szomorú pénteki napon nem tudtam bejutni saját irodámba. A Nemzeti Vagyonalap ugyanis nevetséges 16 ezer koronáért egy pöstyéni vendéglátóipari szakembernek adta el a 16 millió koronát érő méntelepet. Jómagam felajánlottam a szóban forgó intézménynek 8 millió koronát a vagyonjogért, 22 milliót pedig az adósságok törlesztésére. Építtettünk ugyanis egy kétszáz férőhelyes tehénistállót is a telep területén. A felmondási levelet mindmáig nem kézbesítette számomra a postás” – idézi fel a szomorú múltat a volt igazgató.

Az új tulajdonos ténykedése kezdetén egy ígéretes, Acme Freit névre hallgató kiscsikó szomjan halt, mivel a tulajdonos nem fizette ki a villanyszámlát, így az illetékesek még a vizet is kikapcsolták a telepen. A társulás önállóan nem szervez versenyeket, szerződést kötöttek azonban Marian Šurdával, a pozsonyi Állami Lóversenypálya igazgatójával, aki továbbra is igyekszik biztosítani a folyamatosságot. Évente két ügetőversenyt szerveznek, mintegy negyven ló részvételével.

„A valamikor korszerű létesítmény sajnos néhány éve kong az ürességtől. A felszerelés saját vagyonunk, amit kölcsönadtunk a Trotting társulásnak. Ismeretlen tettesek eközben szétszedték a fogadóirodát és az istállók nagy részét is. Ha a bérlők nem figyelnek oda kellőképpen, lassan minden mozdítható tárgy eltűnik. Egy háború utáni csatatér látványa tárul elénk” – kesereg a neves szakember, akitől megtudtuk, hogy közben egy újabb lovas társulás alakult, így az erők szétforgácsolódnak. Sajnos az állam alig támogatja elképzeléseiket, ezért az ügetősport jövője kimondottan siralmasnak látszik. Az újbarsi méntelep átvészelt két világháborút, a vad magánosításba azonban belehalt. Jelenleg csak Ivan Trhan edző és egyúttal hajtó 12 lova található a szebb napokat is megélt létesítmény területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?