Holtrészegen hajtottak neki egy villanyoszlopnak – a rendőröknek váltig állították, hogy egyikőjük sem vezetett

rendőrség
Opálhegy |

A három férfi szervezetében összesen több mint kilenc ezrelékes alkoholszintet mértek. De nem tudni, ki volt a sofőr…

 

Szombaton a kora reggeli órákban egy Renault típusú autó Opálhegy (Zámutov) községben nekihajtott egy villanyoszlopnak. Az ütközés után a kocsi eddig ismeretlen sofőrje megpróbált megtérni, de ekkor az oszlop rádőlt a járműre.

A baleset során négy személy sérült meg. Két 27 éves férfi könnyeb sérüléseket szerzett, azonban egy 24 éves utas és egy 27 éves nő súlyosan megsérült. Az autón háromezer, a kidőlt oszlopon 10 ezer eurós kár keletkezett.

A rendőrök szondás vizsgálatnak vetették alá a kocsiban utazókat. Egyiküknél 4, másikuknál 2, a harmadik személynél pedig 3 ezrelékes véralkoholszintet mértek.

A rendőrség szerint a három részeg egyhangúlag állította, hogy egyikük sem vezette az autót.

Az esetet még vizsgálják a hatóságok. Az ügyben testi sértés miatt indítottak eljárást.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?