Holt-Vág vagy városfejlesztés?

Komárom |

<p>A város további fejlődését gátolná, ha a képviselők tovább halogatnák az új területrendezési terv elfogadását &ndash; állítják azok a kis- és középvállalkozók, vállalatvezetők, akik felhívással fordultak az önkormányzat tagjaihoz: arra kérik őket, hogy a legközelebbi, november 9-i ülésen egységesen, 25 igen szavazattal fogadják el a területrendezési tervet.&nbsp;</p>

Az Informális társaság Komárom fejlesztéséért csoportosulás sajtótájékoztatóján Józsa Lajos, a társaság szóvivője rámutatott: csaknem 60 millió euró értékű beruházás elindítása függ a terv elfogadásától, amely akár 700 új munkahelyet is eredményezhet. A beruházások megkezdése azonban nem lehetséges mindaddig, míg a város területrendezési tervében nem minősítik át az egyes parcellákat – ipari, vagy éppen lakóövezeti zónává. A felhívást aláírók a területrendezési terv véleményeztetési szakaszában mintegy 50 módosító javaslatot tettek. Az új területrendezési terv jóváhagyását már kétszer, idén júniusban és szeptemberben is elnapolták a képviselők. Annak egyik sarkalatos pontja ugyanis az új Duna-hídra kötődő elkerülő út nyomvonala, ami a Holt-Vág üdülőövezet felett vezetne. Nyár eleje óta ez az egyik vezető téma a városban, a közösségi fórumokon, a tervezet nyomvonal ellen két lakossági petíció is született, többezer aláírással. Józsa Lajos ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jelenlegi, 2005 óta érvényes városrendezési tervben is – ami összhangban van Nyitra megye és az ország területrendezési tervével – a Holt-Vág feletti nyomvonal szerepel. Azóta nem kifogásolta senki, sőt, 2015-ben, amikor elindult az új fejlesztési terv kidolgozása, sem nem nyújtott be ezzel kapcsolatban senki módosító javaslatot. A nyomvonal meghatározását ráadásul annak idején szakmai egyeztetések előzték meg, figyelembe véve a térség adottságait. Szerinte senki nem lelkesedik azért, hogy a Holt-Vág felett vezessen az út, de nincs más alternatíva, egy új változat kidolgozása és elfogadtatása pedig – amit megyei és országos szinten is jóvá kellene hagyni –, évekbe, sőt évtizedbe telne. Varga Ferenc vállalkozó, a felhívás egyik aláírója úgy fogalmazott: ha az a kérdés hogy Holt-Vág, vagy városfejlesztés, akkor ők az utóbbit választják. Ráadásul szerinte nem a Holt-Vág tönkretételeként, hanem fejlesztéseként kellene felfogni a dolgot.

November 9-én nehéz dolguk lesz a képviselőknek, hiszen nem hagyhatják figyelmen kívül sem a lakossági tiltakozást, sem a vállalkozók érveit. 

 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?