Holnap kezdődik a nemzetközi jégfaragó bajnokság a Tarajkán, a magyarok idén sem hiányoznak a versenyzők közül (FOTÓK)

A szombattól vasárnapig tartó rendezvény előtt pénteken, a Kőpataki-tó partján egy kéttagú spanyol csapat faragta ki az idei megmérettetés első szobrát
Tarajka (Hrebienok)/ Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso) |

Összesen tíz nemzetközi csapat küzd meg a győzelemért azon a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Tatry Ice Master versenyen, amelyre  e hétvégén, szombaton és vasárnap kerítenek sort a Magas-Tátra leglátogatottabb helyszínén, az Ótátrafüredhez (Starý Smokovec) közeli Tarajkán. A kétnapos rendezvény során több mint ötven tonnányi jégből faragják ki a művészek azt a 35 jégszobrot, melyből a háromtagú zsűri végül kiválasztja a legszebbeket. A szobrok a rendezvény szervezői szerint egészen húsvétig tekinthetők majd meg a Tarajkán található jégdómban.

Ahogy azt a rendezvény hivatalos elrajtolása előtti napon, elsősorban a sajtó képviselői számára tartott péntek délelőtti jégfaragáson Marián Galajda, a Tatry Mountain Resorts (TMR) társszervezője lapunknak elmondta, a január 27-28-án sorra kerülő rendezvényen, csak úgy mint egy évvel ezelőtt, összesen tíz nemzetközi csapat méri össze jégfaragó tudását.

„A jégszobrászok és a művészek 50 tonna jégből fognak faragni, amelyet két témában dolgoznak fel: a vízi világ, illetve a szeretet, béke és megértés. A művészek által napközben készített jégszobrokat alkonyattól megvilágítják majd, ami az előző évek tapasztalatai szerint még inkább kiemeli a szobrok formáját és szépségét. A jégszobrok egy részét a művészek a drótkötélpálya épülete mellett, a másikat pedig a Tátrai jégkupola melletti kupolában helyezik el. Az úgynevezett Jégmesterek galériájának kupolájában elhelyezett szobrok a téli szezon végéig, azaz 2023 áprilisáig lesznek láthatóak az említett helyen. A szobrok másik része a szabadban marad, természetesen azok addig lesznek láthatóak, amíg az időjárás engedi és el nem olvadnak”

– mondta lapunknak a péntek délelőtti bemutató faragás során, a Kőpataki-tó melletti területen Galajda. Ahogy azt a szóvivőtől megtudtuk, a közönség is szavazhat az általuk legjobbnak vélt csapatra. Minden üzletben vagy jegypénztárban megvásárolható egy szavazólap, amelyet kitöltve a Tarajkán található színpad mellett elhelyezett urnába lehet bedobni. A kitöltött szavazólapokkal egyúttal ajándékokat is nyerhetnek a résztvevők. Szerkesztőségünk előző éveinek tapasztalatai alapján azonban fontos megemlíteni, hogy bár egy valóban látványos és sokak által imádott versenyről van szó, aki nem szereti a tömeget, annak talán jobb, ha az egészet csak távolról, videófelvételekről vagy fotókon nézi meg. A kétnapos rendezvény során ugyanis ez alkalommal is több ezer látogatók várnak a Tarajkára, s nem kizárt, hogy a jégszobrokhoz csak csigatempóban, hosszasan kígyózó sorokban vesztegelve juthatnak el az érdeklődők. Ez azonban a Magas Tátrában, konkrétan a Tarajkán és a hozzá közeli Ótátrafüreden egyre gyakoribb állapotnak mondható.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?