Hogyan keressünk pár nap alatt hárommilliót?

A különös adásvétel tárgya, a komáromi Nissan autószalonA szerző felvételeBartal Anna személygépkocsimárka-kereskedő Komáromban; az autószalon és a hozzá tartozó telek a közelmúltig a férje nevén bejegyzett Top Motor Kft. tulajdonában volt. Bartalék 1995-ben elváltak, az autószalont osztatlan házastársi társtulajdonnak minősítették, és bérleti szerződést kötöttek rá. Ennek értelmében Bartalné 10 évig, tehát 2005 decemberéig bérmentve használhatja az épületet, a berendezést és a telket. Az exférj alig egy éven belül megbánta nagylelkűségét, és bírósági úton megtámadta a szerződést – mellesleg olyan jogcímen, amely az ő mulasztása miatt keletkezett. Az üggyel elpingpongoztak egy darabig, még a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott, de ami a számunkra most lényeges: a mai napig nincs végleges bírósági döntés arról, hogy a szerződés érvénytelen.

A Top Motor Kft. egy szép napon tönkrement, tulajdonosa eltűnt, cége – az autószalonnal együtt – kalapács alá került. Ettől kezdve fura dolgok kezdtek történni a Pozsonyi úti ingatlan körül. Rögtön az elején a kijelölt csődbiztost menet közben dr. Szűcs Sándor komáromi ügyvéd váltotta fel, aki idén márciusban hivatalos becsüssel jelent meg az autószalonban.

– Közölték, hogy a csődeljárás keretében fel kell mérniük az ingatlan értékét – mondja Bartal Anna. – Ezt meg is tették. Szűcs úr legközelebb augusztus elején jött azzal, hogy valamilyen gyártási számokat akar összeírni. Megkérdeztem tőle: hol tart a csődeljárás, és mi van ezzel az ingatlannal. Erre ő: Maga nem tudja, hogy időközben eladtam?! Meghirdettem az újságban, kétszer is, mivel az első körben nem talált gazdára. Jövő héten bemutatom az új tulajdonost.

Itt ismét meg kell állnunk egy pillanatra. Szűcs úrnak mint csődbiztosnak ugyanis törvény által előírt kötelessége lett volna a rábízott vagyont minél előnyösebben eladni. Tudott arról – a Markíza televízió Össztűz című, október 18-án sugárzott műsorában maga jelentette ki –, hogy Bartalné a volt férj adósságának vállalását is beleértve már évekkel ezelőtt akár 4 millió koronát is hajlandó lett volna kifizetni az ingatlanért, de akkor a Top Motor Kft. csődje miatt nem lehetett eladni. A márciusi hivatalos felmérés 701 067 koronában állapította meg az ingatlan értékét, Bartalné akkor is hétjegyű összeget lett volna hajlandó fizetni érte – ha tud az árverésről. De nem tudott, így az objektum – írd és mondd – 300 ezer koronáért talált új gazdára. Ez pedig nem más, mint Kinczer István, egy ismert komáromi kft. ügyvezető igazgatója. Kinczer úr szerepe egyáltalán nem mellékes az ügyben. Az objektumot ugyanis a következőképpen adták el: megjelent egy hirdetés a többi országos napilapnál összehasonlíthatatlanul alacsonyabb példányszámú Národná obrodában, ráadásul olyan apró betűkkel, hogy gyakorlatilag csak nagyítóval volt fellelhető. Arról szó sem esett benne, tulajdonképpen mi képezi az eladás tárgyát. Erre a hirdetésre jelentkezett Kinczer István és még egy komáromi illető – aki mellesleg Szűcs Sándor csődbiztos ügyfele volt egy korábbi adásvételi ügyletben. A több mint 700 ezer koronára becsült ingatlanért Kinczer István háromszázezret kínált, „vetélytársa” még ennél is kevesebbet. Mivel a törvény értelmében az első fordulóban nem lehet a becsült ár alá menni, második fordulóra volt szükség. Újabb hirdetés, ugyanott, ugyanakkora méretben, a kínálat tárgyáról ismét egy szó se. Erre a két korábbi érdeklődőn kívül egy harmadik is jelentkezett: egy bizonyos Oto Pisoč nevű úr, aki – minő véletlen – ugyanannak a kft.-nek a gazdasági igazgatóhelyettese, ahol Kinczer István a főnök... Ismét Kinczer úr volt a legbőkezűbb a maga változatlanul 300 ezer koronás ajánlatával, így a törvény értelmében semmi akadálya nem volt, hogy ezért a nevetséges összegért kapja meg az attraktív helyen fekvő autószalont, szervizt és telket. Nemsokára, tulajdonlapot lobogtatva meg is jelent Bartal Annánál, Szűcs Sándor kíséretében.

– Ekkor mutattam meg nekik a 2005-ig szóló bérleti szerződésemet, amin szemlátomást mindketten meglepődtek – mondja az asszony. – Azzal távoztak, hogy ők korrekt módon előkészítenek egy másikat, amelynek értelmében vállalkozásom itt zavartalanul működhet tovább. Nos, ez a „korrekt” szerződés a következőképpen festett: havi 30 500 korona bérleti díj, szankciók sokaságával mindenféle késedelem esetére, ugyanakkor a bérbe adó kötelességeiről sehol egy szó sem. De ez még nem minden: hogy érvénybe léphessen, olyan egyezséget akartak velem aláíratni, amelynek értelmében július 31-ei dátummal felmondom a férjemmel 1995-ben megkötött bérleti szerződést. Csak mellékesen: mindez szeptember 19-én történt.

Bartalné természetesen egyik okiratot sem írta alá. Az új tulajdonos erre bekeményített, és levelekkel kezdte őt bombázni. A levelekkel kapcsolatban említést érdemel, hogy már a legegyszerűbb formai és stilisztikai elemzés alapján megdöbbentő hasonlóságot mutatnak azokkal a dokumentumokkal, amelyek Szűcs Sándor aláírásával szerepelnek az ügy aktái között. Ráadásul Kinczer István olyasmikre hivatkozik bennük, amikről nem lehetett tudomása – a jogásznak viszont, aki részletekbe menően ismeri az egész ügyet, annál inkább. Okkal felmerül tehát a kérdés: tulajdonképpen mi volt itt Szűcs Sándor szerepe, ha először is mélységesen áron alul adta el az autószalont, miközben tudott róla, hogy Bartalné – aki mellesleg súlyos testi fogyatékos, és családja egzisztenciája múlik ezen a vállalkozáson – sokkal többet lenne hajlandó fizetni érte, még ha hitel felvételére kényszerülne is? Miért oly módon hirdette meg az árverést, hogy az asszonynak minimális esélye legyen tudomást szerezni róla? És egyáltalán: miért, hogyan lett ő a csődbiztos a kerületi bíróság által kijelölt személy helyett? Mindezekre a kérdésekre tőle magától szerettünk volna választ kapni, ő azonban mereven elzárkózott a találkozás elől. Mi több, szó szerint ezt mondta a telefonba: „Azt ajánlom, alaposan gondolja meg, mit fog írni...” Természetesen Kinczer Istvánt is megszólítottuk, akinek a következő kérdéseket kívántuk feltenni: 1. Mit értsünk a Markíza televízióban elhangzott kijelentésén („Közvetlenül a csődbiztostól szereztem tudomást az árverésről, és azt mondtam: nem probléma, részt veszek”), amely arra utal, valaki sugallatára, esetleg közvetlen felkérésére ment bele ebbe az üzletbe? 2. Mivel magyarázza, hogy a két másik jelentkező egyike nem más, mint az ő helyettese a TEKOM-„therm” cégnél? 3. Honnan ismerte a Bartal házaspár hat évvel ezelőtti osztozkodásának módját, és – koronára pontosan, ugyancsak 1995-ig visszamenőleg – a szóban forgó ingatlan árának alakulását? 4. Üzleti erkölcs és etika szempontjából rendben lévőnek találja-e, hogy egy 300 ezer koronáért megszerzett ingatlant néhány nap vagy hét múlva 3 és fél millióért kínál fel eladásra? (Ezt a lehetőséget ugyanis Kinczer István a 30 500 koronás havi bérleti díj alternatívájaként kínálta fel Bartalnénak.) 5. Mit szándékozik tenni, ha legutóbbi felszólítása ellenére Bartal Anna 2001. november 30-áig nem hagyja el az autószalont?

Nos, Kinczer úr – ha nem is olyan arrogánsan, mint dr. Szűcs Sándor – szintén elutasított bennünket. Az utolsó kérdést (mit szándékozik tenni november 30-án, ha Bartalné marad) mégis feltettük neki. Válasza csupán ennyi volt: „Megbeszélem jogi képviselőmmel.” Arról, hogy mi történt november 30-án a komáromi Nissan márkaszalonban, beszámolunk.