Hódítanak a természetes szépségű szabad strandok

A Vág part nyári idényben
Érsekújvár |

Elnyújtózni nyári langyos alkonyatban a Vág, vagy a Duna homokfövenyén, időnként felkönyökölni és visszaintegetni a kirándulóhajó utasainak, vagy a horgászni induló csapatoknak, mert ejtőzni jó. Nem tesszük ki bőrünket az erős nap sugarainak, de még vígan begyűjtheti testünk a szükséges D-vitamint. A lenyugvó nap fényében megnyugtató látvány a folyóparti fák lombja, vagy a bóják közelében hancúrozó sirályok csapata. Barangoljunk együtt Nyitra megye természetes szabad vízi strandjaira.

A fizetős strandokon biztosra megy a látogató, mert a frissen nyírt fűről a szúnyoggyérítést követően eltűnnek a zümmögő betolakodók, és különféle szolgáltatások közül válogathat. Óriáscsúszdák, termálvizes medencék várnak a vendégre, aki ha megkívánja, lángost majszol, vagy üdítőt, esetleg sört iszik. A kényelemért elviseli, hogy a hőmérséklet emelkedésével egyenes arányban sűrűsödik körülötte a tömeg, és a hangszóróból mindenféle zenebona szállja meg a medencéket. A szabad vízi strandot a természet minden szépségével és kéretlen bosszúságával együtt kapjuk, méghozzá teljesen ingyen.


 

Döntéshelyzetben vagyunk

A nyaralni vágyók egy része kényszerből, mások elvből választják a szabad vízi strandolást. A koronavírus okozta válsághelyzetet követően azonban bőven akadtak strandolók, akik a szúnyogok, algák, erdei vöröshangyák, vagy az oszlófélben lévő kagylók, és szúrós kövek okozta bosszúság ellenére is inkább a szabadban töltik a forró nyári napokat. Esetleg munkaidő után ruccannak ki néhány órára vízközelbe. Csecsemőkkel, kisgyerekes családokkal két-három éves korig nem nagyon találkozunk ezeken a helyeken, vagy csak elvétve. Nem is ajánlott számukra a folyópart, mert akár veszélyes is lehet. Emlékszem még arra az időre, amikor homokvárat építettünk az érsekújvári járásbeli Kamocsa Oázis kempingjében, és hagytuk, hogy csupa sár legyen a gyerek. A babát később alaposan kiáztattuk az ivóvízzel megtöltött gyerekmedencében. A part menti kempingben ugyanis van lehetőség arra, hogy felkeressük a mosdót, vagy ásványvizet hozzunk a büféből. Szabad, folyóparti strandról van szó, ahol a felnőttek is csak saját felelősségre mártózhatnak meg a Vág vizében. Az ide látogatók között találunk olyan, Szlovákiából elszármazott kirándulókat, akik a gyerekkori Vág parti élményeiket idézik fel újra egy-egy látogatásuk során. Ehhez a folyó illata, homokkal borított fövenye jótékony és örök díszleteket kínál. Jelképes összeget kérnek csupán a kemping bejáratánál a fürdőzni érkezőktől, cserébe a szociális helyiségek, az ivóvíz, a wifi használatáért és azért a kényelemért, ami a bekerítetlen szabad vízi strandokon nem jut a vendégnek. Látogatásunk idején a folyóvíz kellemes. A jócskán felforrósodott homok olyan, mintha parázson járnánk, ezért úgy tesszük meg futva az utat a valamivel langyosabb partszakaszig, mintha a megérkezés öröme hajtana bennünket. Hosszasan bokáig, majd térdig érő a víz, kedvükre labdázhatnak, hancúrozhatnak benne a családok. A legutóbbi évek nyaraira jellemző apály itt még érzékelhetőbb, úszni csak néhány méteren lehet, de itt jóval erősebb a víz sodrása.


 

Egy folyószakasszal arrébb

A Vág és a Nyitra találkozásától néhány száz méterre található egy másik szabad strand, Szímőhöz közel. A községi hivatal szemetes zsákokat helyezett ki, hogy arra biztassa az érkezőket, tartsák tisztán a kedvenc pihenőhelyüket, ahol frissítőt is kínálnak. Az autók rendszámából kiderül, hogy az itt élőkön kívül a más járásokból érkezők is megkedvelték a szabadban strandolást. A helyi kikötőben könnyen vízre bocsáthatók a vízi járgányok, így a kajakosok, kenusok, vagy a motorcsónakkal érkezők szép körutat tehetnek Kamocsa és Gúta irányába. Ajánlott figyelni a kővel borított partszakaszt, a vízi útvonalat, mert a motorcsónak könnyen megfeneklik a folyó kanyarulatánál. A Nyitra folyó Érsekújvárba vezető szakasza igencsak sekély és madárszigetekkel tarkított, csak kajakkal, vagy kenuval látogatható. A Nyitra folyóban egy-két évtizeddel ezelőtt még fürödtek a lakosok, ma már alig van rá példa. Érsekújvárban elsősorban a Tatárik Emil Strandot keresik fel a fürdőzők, és a város központjában tartózkodó családok legifjabb tagjai örömmel mártóznak meg a város főterén lévő szökőkút vízsugarai alatt. A felnőttek a korzón lévő párakapukat kedvelik. Az ugyancsak Nyitra megye részét képező Vágsellyén rég bezárták már a városi strandot, így a helyiek nyáron elözönlik a Vág folyó mindkét partját a vágsellyei és a vágvecsei városrészen. Esetleg kirándulnak Sopornyára, ahol a vágkirályfai víztározó partjánál felfrissülhetnek, vitorlázhatnak.


 

Tavak bűvöletében

Az érsekújvári járásbeli Nagysurány közelében található a Tona természetes fürdőhely, a tó környéke szemet gyönyörködtető, partja részben homokkal borított, részben kavicsszőnyeg takarja. Közkedvelt nyári üdülőhelynek számít a Tona, holott az utóbbi években a higiénikusok nem tartották alkalmasnak fürdőzésre. Ez idén megváltozott, azon javasolt természetes vízfelületek egyike Nyitra megyében, ahol engedélyezett a lubickolás. A folyópartokat és tófürdőket egyaránt látogató kirándulók szerint kicsit hidegebb itt a víz mint másutt, ellenben sokkal tisztább. A tó szigetekkel tarkított oldalán túl horgászokkal találkoztunk. Játszótér és csúszdák teszik teljessé a fürdőzők szórakozását. A látogatók kerékpárt, különféle sporteszközöket is kölcsönözhetnek, és a lakókocsival érkezők számára is nyitott a terület. Szociális helyiségek, hűsölők, frissítős standok találhatók a tónál. Számos kulturális és sportrendezvény helyszíneként szolgál a népszerű Tona június 15-től szeptember 15-ig nyári idényben. A büfében naponta 10-től 20 óráig fogadják a látogatókat, mindenki számára elérhető árakon ebédelhetnek a fürdőzők, galuska, vagy hasábburgonya már 1,30 eurótól kapható, ám a zsömlébe bújtatott rántott sajtért elkérik a 4 eurót. Júniustól hétvégenként éjszakai horgászok veszik birtokukba a tavat. A Tonát a múlt század ötvenes éveiben mélyítették ki kotrógépekkel, így nyerték ki az építkezéshez szükséges nyersanyagot. A Tona területe egyhektáros, a szigetekkel borított része más évszakokban is csodálatos kirándulóhely. A regionális közegészségügyi hivatal honlapján lévő tájékoztatás szerint a Tonán kívül fürdésre alkalmas még Nyitra megyében a komáromi járásbeli Kaván található tó és a Holt-Vág, az utóbbi nagy népszerűségnek örvend. Az érsekújvári bányatavak egyike sem ajánlott fürdésre. A higiénikusok a szabadvízi strandok kapcsán több veszélyre is figyelmeztetnek. A természetes fürdőhelyeken komoly veszélyt jelenthetnek az algák. A kék algák, azaz a cianobaktériumok nyáron szaporodnak. Apró zöld kötegek, pelyhek, vagy felszíni hab formájában jelennek meg, ilyenkor a víz kékeszöldre vált a napsütéses, tikkasztó hőségben. A lenyelt vízzel bekerülhetnek az algák az emésztőrendszerbe, és lázas, hasmenéses állapotokat idézhetnek elő. Mi magunk is ellenőrizhetjük a fürdésre kiszemelt vizet, ehhez elegendő kimernünk belőle egy átlátszó pohárra valót, és mintegy 15-20 percig pihentetni a napon. A higiénikusok szerint: ha összezúzott tűlevélre emlékeztető, vagy zöld színű, darakása sűrűségű gyűrű keletkezik a pohár felszínén, miközben alul a víz tiszta marad, valószínűleg algás az általunk választott fürdővíz. Ne fürödjünk olyan helyen sem, ahol már a vízbe lépéskor megcsap valami kellemetlen, visszataszító bűz, vagy döglött halakat találunk a parton. Ha azt hallottuk, hogy az általunk választott folyóba valahol szennyvizet engedtek bele a környéken, mindenképpen kerüljük a fürdőzést. A higiénikusok szerint azokon a helyeken sem ajánlott letáborozni, ahol rengeteg vízimadár él, mert számos betegséget terjeszthetnek. Lehetőleg ne fürödjünk, ha nyílt sebünk van, mert a bőr felülete alá így könnyebben behatolnak a különféle fertőzések. A vízben ne tartózkodjunk sokáig. Rövidebb fürdőket vegyünk, mert a vízben a pórusok kitágulnak, és a bőr védtelenebbé válik. Ne szegjék a kedvünket ezek a figyelmeztetések, de mindenképpen viselkedjünk felelősségteljesen. Bármilyen hihetetlen, manapság is akadnak felnőttek, akik nem tanultak meg úszni. Ne csalogassuk őket a mély vízbe sem úszómatracon, sem úszódeszkán! Ha kenus kirándulásra hívjuk meg az úszni nem tudó rokonokat, barátokat, mindig viseljenek mentőmellényt, mint ahogy a gyerekek is.


 

Hajós cica kerestetik

Végezetül egy vidám történet azok számára, akiknek esetleg kedvét szegte a megannyi betartandó és megfontolandó biztonsági intézkedés. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a közkedvelt és keresett szabad vízi strandhelyek közé tartoznak a nudista strandok is. Közismert a szenci Napfényes tavaknál található nudista telep, de Nyitra megyében, Komárom közelében is található egy ilyen hely a Duna partján, és Kis Izsa környékéről közelíthető meg. Magyarországról, Párkány és Nyitra térségéből, valamint a csallóközből is érkeznek ide vendégek. Egy alkalommal motorcsónakkal jártuk be a Vág folyó környékét, majd a közelgő sötét felhők ellenére kimerészkedtünk a nyílt Dunára. Itt a csúcsnál is található egy közkedvelt strandhely, amelynek rendkívül hosszú partszakasza van alacsony vízállás idején. Néhány száz méterrel arrébb, ahol a nudista strand kezdődik úgy döntöttünk, hogy mégis visszafordulunk. Volt egy kis potyautasunk, aki induláskor, az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy velünk tart. A szénfekete kismacska nem először szegődött mellénk az erdőben, ezért Hajóscicának neveztük el. Amint közeledtünk a strandhoz, a cica gondolt egyet, és kiugrott a csónakból, majd elképesztő fürgeséggel eltűnt az erdő fái között. A nudista strandon pihenők, látván a riadalmunkat, készségesen a macska keresésére indultak. Ádám és Éva kosztümben szétszéledtek a part mentén, és velünk együtt kiabálták a Hajóscica nevét. A valósággal filmbe illő történet azzal ért véget, hogy az állat a csónakmotor újbóli és többszöri beindítására, az ismerős hangra ismét megjelent, nehogy lemaradjon az indulásról.

Nyári hőségben vétek lenne kihagyni az üdítően ható fürdőzést a természetben. Válasszuk ki a személyiségünknek, valamint a velünk tartó társaknak a legmegfelelőbb helyet. Semmiképpen ne maradjunk otthon!


 

A Vág partján több ingyenes, vagy jelépes belépőjeggyel üzemelő szabadvízi strand található (A szerző felvétele)


 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?