Hivatalos: Kubica visszatér a Forma-1-be

Robert Kubica

Jövőre a Williams csapatában tér vissza a Forma-1-be a lengyel Robert Kubica, aki a 2011 februárjában elszenvedett ralibalesete óta nem állt rajthoz az elitkategóriában.

Az istálló csütörtökön, az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén jelentett be a 33 éves versenyző szerződtetését, aki így az újonc brit George Russell csapattársa lesz 2019-ben.

"Visszatérni a Forma-1-be életem egyik legnagyobb eredménye"

- mondta Kubica, aki utoljára 2010-ben, a Renault színeiben indult F1-es futamon.

A krakkói születésű Kubica 2006-ban mutatkozott be az F1-ben, és 2010 év végéig 76 futamon indult, 12-szer állt dobogón, egyetlen győzelmét pedig a 2008-as Kanadai Nagydíjon aratta. A lengyel pilóta 2010-ben már a Renault-nál versenyzett, és ott kezdte volna meg a 2011-es idényt is, ám februárban egy olasz ralin balesetet szenvedett, és jobb keze súlyosan megsérült, máig sem tudja százszázalékosan használni. Tizenegy hétig volt kórházban, aztán felépülését követően ismét versenyezni kezdett: 2013-2016 között a rali-vb-n indult, időközben pedig Formula-E, illetve GP3-as autókat tesztelt. Kubica tavaly már több alkalommal tesztelt Forma-1-es versenyautót is, idén pedig a Williams teszt- és tartalékpilótája volt.

 "Nagy kihívás volt visszatérni a Forma-1-be, de ami korábban szinte lehetetlennek tűnt, most úgy tűnik, mégis lehetséges" - nyilatkozta a bejelentés után a lengyel versenyző.

Kubica hozzátette: "Hosszú utat tettem meg idáig, és most következnek az új kihívások a Willamsszel."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?