Hídomlás – négy halott

Pozsony/Kiskerény (Kurimany) |

<p>Összeomlott pénteken kora délután a lőcsei járásbeli Kiskerény (Kurimany) közelében, a D1-es autópálya fölé épülő híd. Több munkást maga alá temetett. Négyen életüket vesztették.</p><div>&nbsp;</div>

Ketten a helyszínen haltak meg, további társuk a kórházba szállítása közben, a negyedik pedig a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban.

Robert Fico a hídomlás okainak következetes kivizsgálását követeli – tájékoztatott Beatrice Hudáková, a kormányfő szóvivője. Fico kapcsolatban áll Robert Kaliňák belügyminiszterrel és a közlekedésügyi tárca vezetőivel, akik a helyszínre utaztak. 

A helyszínen több tucat tűzoltó és mentős dolgozik. Kutyákkal kutatják át a romokat.

Marcel Jánošík, a Nemzeti Autópálya Rt. (NDS) szóvivője közölte, hogy a hídomlás betonozás közben következett be, és a helyszínen 20 munkás tartózkodott.

Hídomlás - Idnes.cz: A studénkai tragédiával vádolt cseh cég is érintettAz a cseh cég is közreműködött a betonhíd építésében, amelyik ellen egy hasonló csehországi tragédia miatt bírósági eljárás folyt.  A Bőgl a Krýsl (Bőgl és Krýsl) építőipari vállalkozás elismeri, hogy ugyan az ő szakaszán történt a baleset, de a hidat - alvállalkozóként - teljes egészében a szlovák SEMOS cég készítette - számol be az idnes.cz cseh hírportál. Az idnes.cz a SEMOS képviselőit egyelőre nem érte el. A Bőgl a Krýsl céget azzal vádolják, hogy felelős a 2008 augusztusában bekövetkezett studénkai tragédiáért. A Comenius gyorsvonat akkor Ostrava közelében egy összeomló hídnak ütközött, nyolcan életüket vesztették.  Kaliňák és Zvolenská a helyszínenRobert Kaliňák belügyminiszter a helyszínen azt nyilatkozta, hogy az acélszerkezet összeomlása okozhatta a tragédiát. Marcel Jánošík a vizsgálatra hivatkozva érdemben nem nyilatkozott az okokról. Kaliňák és Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter is nagyra értékelte a mentési munkálatokban részt vevő egységek munkáját.  (Frissítve: 21:22)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?