Helycserés támadások Körtvélyesen

A 342 lelket számláló Körtvélyes munkaképes lakosságának csaknem 50 százaléka munkanélküli, s nincs kilátás arra, hogy ez a helyzet a közeljövőben megváltozikSomogyi Tibor felvételeKésőbb kiderült, hogy egyáltalán nem spontán események sorozatáról van szó, hanem az akkor hatalmon lévő Mečiar-kormányhoz közel álló csoportok és személyek tudatos és nagyon átgondolt vagyon- és területszerzéséről. Az általuk kidolgozott módszer egyszerű volt, mégis nagyon hatékonyan működött: az arra kiszemelt mezőgazdasági szövetkezetekben megkeresték azt a vezetőt, aki élvezte a tagság bizalmát, vele levezényeltették a transzformációt, melynek vége előtt, valamelyik bank vagy a szociális biztosító – amelyeknek a szövetkezet adósa volt – elindította a csődeljárást.

A további események már csak rutinmunkát jelentettek a jelentős tőkével rendelkező, erre szakosodott csapatoknak, amelyek a mindenkori végrehajtók hathatós segítségével fillérekért hozzájutottak a több tízmilliót érő ingóságokhoz, sok esetben az ingatlanokhoz is. Az élő és a holt leltár kivándorolt Lengyelországba és Csehországba, a vagyonrészüktől megfosztott szövetkezeti tagok pedig nézhették az eget.

Legutóbb a Torna völgyében elterülő magyar kisközségben lángoltak fel az indulatok. Erre Sebő Gyula hívta fel a figyelmet a szerkesztőségbe küldött levelében. Egy nagyon bonyolultnak látszó végrehajtási eljárást boncolgat, s több helyen utalást tesz arra, hogy a volt szövetkezet vagyonát a jelenlegi önkormányzat tétlensége miatt és a polgármester hathatós támogatásával „elkótyavetyélték”.

Amikor felkerestem Sebő Gyulát, kiderült, hogy előzetes megegyezésünk ellenére nem kíván a nyilvánosság előtt szerepelni, mint mondta, ő a helyi történéseken keresztül egy országos jelenségre szerette volna felhívni a figyelmet. Szerinte a körtvélyesi önkormányzat és a polgármester mulasztások sorozatát követte el azáltal, hogy a mezőgazdasági szövetkezetnek a faluval szemben kimutatott adósságát nem kezelte kellő körültekintéssel, és elherdálta azt a vagyont, amely a helyi polgárokon keresztül a falunak járt volna. Elmondta azt is, hogy a tönkrement szövetkezet 1994-ig több mint 800 ezer korona adósságot halmozott fel a falu kárára, mely adósságot a polgármester nem hajtotta be, holott ez törvényből adódó kötelessége.

Arról is tájékoztatott, hogy ő számos alkalommal felhívta mind az önkormányzat, mind pedig a polgármester figyelmét a mulasztásokra és azok következményeire. Ám a polgármester azt a szénatározót, amelyet az adósság fejében a falu vagyonba vehetett volna, vállalkozók kezére játszotta, ahelyett, hogy részt vett volna a kiírt árverésen. Tette ezt annak ellenére – mondta Sebő Gyula –, hogy az előző képviselő-testületi ülésen „az alpolgármester javaslatára elhatároztatott, hogy a község befizeti a kauciót, hogy indulhasson az árverésen”. (Megjegyzem: a község, mint a helyi adók kezelője maga is végrehajtó szerv, tehát csődeljárás esetén, ha az adós bármely ingóságára vagy ingatlanjára zálogot tett, a saját hatáskörén belül a végrehajtást is elvégezheti, nem kell részt vennie a végrehajtók által kiírt árveréseken. A törvény értelmében végrehajtás esetén a falu jogosult személyek után az adóhivatallal egy szinten helyezkedik el, s csak utánuk jöhet a többi hitelező.)

Sebő Gyula szerint a polgármester azáltal, hogy nem vett részt az árverésen, megszegte az önkormányzat határozatát, amit a gazdasági udvar elkótyavetyélése követett. Néhányunk unszolására – mondta – azon az éven a földtulajdonosok megemelték a föld bérleti díját, de azt azóta már visszavonták. Egyáltalán nem tartja véletlennek azt sem, hogy a gazdasági udvarból eladták azt a híddaruval ellátott szénatározót is, amelyben a falunak 860 ezer korona vagyonrésze volt.

Mindezek elmondása után Sebő Gyula közölte, nem járul hozzá személyének a sajtóban való említéséhez, majd azzal a feltétellel engedélyezte, ha a körtvélyesi esetet az országban kialakult helyzetek összefüggéseiben tesszük közzé.

Méltányolom mindenki igyekezetét, hogy önzetlenül a köz érdekében tevékenykedik, s az esetleges visszásságokra felhívja a közvélemény figyelmét, ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy közlendői során ne csúsztasson, ne feledkezzen meg a saját szerepéről, s vállalja a saját felelősségét is. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert a levelezésből nem derült ki az, hogy Sebő Gyula egy időben a csődbe jutott szövetkezet felelős alkalmazottja s a falu polgármestere is volt. A szövetkezet adóssága a faluval szemben éppen 1991 és 1994 között nőtt 876 194 koronára, tehát akkor, amikor panaszosunk volt a polgármester. Érdekes módon a szövetkezet ingatlanjaira a zálogjogot pedig csak a következő polgármester, Polgáry Tibor jegyeztette be a rozsnyói kataszteri hivatalban, 1996. február 12-én.

Parti Gábort, Körtvélyes jelenlegi polgármesterét horgászat közben leptük meg, ám ő készségesen válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, hogy korábban Szádalmás, Körtvélyes, Jablonca, Tornagörgő falvak katasztereiben egy nagy egyesített szövetkezet működött, majd Tornagörgő kivált, de a megmaradt szövetkezet gazdasági helyzete is kilátástalanná vált, és csődbe ment. A Sebő Gyula által felvetett kérdésekkel kapcsolatban Parti Gábor úgy vélekedett, hogy a falu vagyona még az ő hivatalba lépése előtt ment veszendőbe. Az árverések idején önkormányzati határozat alapján a falu letette az óvadékot, s el is ment volna az árverésre, ha az önkormányzati tagok közül még ketten elkísérték volna. Mivel erre senki nem volt hajlandó, a polgármester úgy döntött, ekkora felelősséget nem vállal magára, különös tekintettel arra, hogy az önkormányzat költségvetési rendelete értelmében a polgármester csak 20 ezer koronáig dönthetett egyedül. Mint mondta, a szövetkezetnek a faluval szembeni tartozását még Sebő Gyulának lett volna módjában rendezni, hiszen ő előbb mint tanácselnök, később pedig 1990-től 1994-ig polgármesterként irányította a falut. A problémát vélhetően az jelentette, hogy felelős tisztséget töltött be a szövetkezetben is, és ha teljesíti a kötelességét, s behajtja a faluval szembeni tartozást, a szövetkezetben betöltött munkahelyéről felmentették volna. A közel 900 ezer koronányi adósság épp ez alatt az idő alatt gyűlt össze. Hogy ezt az adósságállományt a község miért nem kezelte, arról Sebő urat kellene megkérdezni, aki 1994 és 1998 között tagja volt a falu képviselő-testületének is. Most, tíz év távlatából másoktól számon kérni a saját mulasztásait minimum etikátlan – véli a polgármester.

A Polgáry Tibor polgármester által vezetett testület 1996-ban tett zálogot az említett szénatározóra, csakhogy a követelésüket 1998. december 31-ig érvényesíteniük kellett volna a kassai kerületi bíróságon, ami nem történt meg, s ennek következtében a későbbi vagyonkezelő eladta az építményt.

A polgármester sajnálja a történteket, szerinte mindez elsősorban az információ hiányának az eredménye. A volt szövetkezet széthullása miatt azonban meg-szűnt 70–80 munkahely, ami hosszú távon befolyásolja a lakosság életét. A 342 lelket számláló település munkaképes lakosságának közel az 50%-a munkanélküli, s a közeljövőben nincs kilátás arra, hogy ez a helyzet megváltozik.

Kardos Attila mérnök, a volt mezőgazdasági szövetkezet egy részén most gazdálkodó kft. tulajdonosa szerint nem történt semmi különös, a volt kollégája az objektumokat azon az áron vásárolta meg, amennyiért a végrehajtó, majd a vagyonkezelő eladta neki. Arról is tájékoztatott, hogy a cég mintegy 1500 hektár földet bérel Körtvélyesen, Jabloncán és Szádalmáson. A szénatározó ügyével kapcsolatban elmondta, hogy az ügy visszavezethető egészen a szövetkezeti transzformáció időszakáig, amikor is az akkori egyesített szövetkezet viszonylag kultúráltan szétvált. Görgőben megmaradt a szövetkezet, a többi három faluban pedig – a tagság akarata szerint – egy szövetkezetet alapítottak. A szövetkezet akkor a lokalizációs illetékkel tartozott a falunak, ennek ellenértékeként hivatalosan felkínálta az oly sokat emlegetett szénatározót. Ehhez azt is tudni kell, hogy, amikor a szövetkezetek osztódtak, nem csupán a vagyon osztódott, hanem az adósság is. Ez akkor közel 50 millió koronára rúgott, kezelni lehetetlenség volt, kézenfekvővé vált, hogy valamelyik hitelező elindítja a csődeljárást, ami meg is történt. A felkínált szénatárolót a falu el is fogadta, s át is vette, csak az akkori polgármester elkövetett egy hibát: az átvett ingatlant nem jegyeztette be a kataszteri hivatalban. Erre a mulasztásra csak akkor derült fény, amikor a szövetkezet likvidációba került és a vagyonkezelő eladta a tárolót egy szepességi cégnek, amely az egész építményt szétszedette és elvitette.

Sok hasonló eset fordult elő az elmúlt tíz esztendőben Szlovákia magyarok által lakott területein, de más tájakon is. A kialakult helyzetet minden esetben másként értékelik azok, akik benne voltak a „buliban” és megint másként azok, akik kimaradtak belőle. Azokról, akiknek az egyéni vagyonrészük veszendőbe ment, az eredeti tulajdonosokról csak ritkán esik szó, hiszen ők nem emelnek szót önmagukért, csendesen beletörődtek a sorsukba.

Ami a körtvélyesi szénatározót illeti, a birtokomban lévő, 1996. február 12-ei kataszteri hivatali határozat viszont egyértelműen arra utal, hogy az ingatlan eladásánál a vagyonkezelő mégiscsak bevetett néhány zsebcselt, mert a közhiedelemmel ellentétben a szénatározót a rozsnyói kataszteri hivatal Körtvélyes község javára bejegyezte, ami által az eladása törvényellenes volt. Sebő Gyula és barátai pedig korábbi tétlenségük árát fizetve, kereshetik a veszett fejsze nyelét.