Helmeczy vagy Helmeczi – a királyhelmeci alapiskola nevén vitázik a szakbizottság

Királyhelmec
Királyhelmec |

Egyelőre nem lehet tudni, felveheti-e a bodrogközi település magyar alapiskolája a város híres szülötte, Helmeczy Mihály nyelvújító nevét, mivel az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárást felfüggesztette az oktatásügyi minisztérium.
 

Szabó Ferdinánd igazgató az önkormányzatnál, az iskola fenntartójánál kezdeményezte, hogy az intézmény Helmeczy Mihály nevét vehesse fel. A képviselők támogatták az indítványt, majd elindult az ilyenkor szükséges engedélyeztetési eljárás. A névváltoztatást a területileg illetékes tanügyi hivatalok is jóváhagyták, majd az ezzel kapcsolatos kérelmet a település 2017 májusa előtt eljuttatta az oktatásügyi minisztérium szakbizottságához. Szabó Ferdinánd lapunknak elmondta, a tárcától 2018 februárjában az a válasz érkezett, hogy az eljárást felfüggesztették, mivel az iskola névadójának nevét csak a hatályos törvényeknek és a szlovák nyelv szabályainak megfelelően lehet használni, és a név írásmódjával kapcsolatban kételyek merültek fel. Ebben az ügyben pedig kizárólag a Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézet hivatott döntést hozni. Az igazgató tájékoztatása szerint az eljárás már csak azért is érthetetlen, mert korábban ő is kért hivatalos állásfoglalást a Magyar Tudományos Akadémiától, melynek válaszát csatolta a minisztériumba eljuttatott kérelemhez. Korábban ez ügyben a magyarországi nyelvtudományi és az irodalomtudományi intézetet is megkereste. Erre azért volt szükség, mert Helmeczy nevét Berzsenyi Dániel költő a hozzá írott versében Helmeczi alakban használja, míg a nyelvújító törteli sírján a Helmeczy névalak szerepel. Az MTA állásfoglalása szerint a Helmeczy Mihály forma használata a helyes, ugyanis a nyelvújító élete utolsó harminc évében maga is így használta. Szabó Ferdinánd azt mondta, reméli, hamarosan a szlovák illetékesek is egyetértésre jutnak, mivel az iskola 2018. szeptember 27-én, Helmeczy születésének 230. évfordulóján szeretné megtartani a névadó ünnepséget.
 

Érdekes

Ki volt Helmeczy Mihály?

Helmeczy Mihály író, a Kisfaludy Társaság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a nyelvújítás jelentős alakja Királyhelmecen született 1788. szeptember 27-én. Családi neve Bierbrauer volt, ám a gimnáziumban már Serfőző néven ismerték. Kazinczy Ferenc javaslatára vette fel a Helmeczy nevet. A sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban és Pesten tanult. 1804-ben, 16 évesen jelentkezett a piarista rendbe, de pappá szentelés előtt kilépett. Később a pesti egyetemen jogot hallgatott. 1817-ben ügyvédi oklevelet szerzett, ám az irodalom, különösen a nyelvújítás terén kezdett dolgozni. Íróként, fordítóként és könyvkiadóként is tevékenykedett, 1813 és 1816 között az ő felügyelete alatt jelentek meg Dayka Gábor versei, Báróczi Sándor munkái, valamint Berzsenyi Dániel költeményei. Sokat fordított francia, angol, német, spanyol és olasz nyelvből. Fordította Eckarthausen, Schiller és Tasso munkáit is. A sok idegennel kevert és a kifejezések szegénységével küzdő magyar nyelv csinosításában, s új szavak részint szerencsés, jól sikerült, részint erőltetett, túl merész faragásával fáradozott, sok jó, életrevaló és életben is maradt új szóval és fordulattal gazdagította a nyelvet. Merészsége sok támadásnak és többször igazságtalan és méltatlan gúnynak tette ki a vaskalapos ortodox nyelvészek részéről, s országszerte keringett felőle az ismeretes élc: „Helmeczy, ki a szókat elmetszi”. A század első negyedében irodalmi körök befolyásos tagja, a kor nagy íróinak barátja, az ósdiaknak, a Kazinczy iskolája ellenzőinek ostorozója volt. A Magyar Tudományos Akadémia pénztárnokává nevezték ki, szavazási joggal is felruházták. Kisfaludy Károly 1830-ban bekövetkezett halála után engedélyt kapott a Jelenkor című politikai lap és melléklete, a Társalkodó kiadására, melyet 17 évig szerkesztett. Ebből gazdagodott meg. Törtelen, Pest vármegyében birtokot szerzett és szép kastélyt építtetett. A lap Helmeczy szerkesztése alatt nagy politikai jelentőségre tett szert azáltal, hogy gróf Széchenyi István kizárólagos közegévé választotta és a reformcikkeivel gazdagította. Helmeczy Mihály 1852. december 1-jén Pesten halt meg, ideiglenesen Pesten, a ferences atyák sírboltjában temették el, később pedig – végakarata szerint – Törtelre szállították földi maradványait. Ott ma emlékét egyebek mellett a róla elnevezett utca őrzi.

(leczo, wikipedia)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?