Hazatértek a Boór gyerekek

Dunaszerdahely |

<p>Újév napján Nagy-Britanniából Szlovákiába érkezett Samko és Martin Boór. A két kisfiút a brit Social Service (SS) vette el szüleitől azt követően, hogy egy orvos úgy találta: egyikük szexuális zaklatásnak lehetett kitéve. A hatóságok elrendelték örökbeadásukat, a fiúk 920 napig voltak elszakítva családjuktól.</p>

A londoni Brit Királyi Bíróság a Boór gyerekek elhelyezéséről szóló, 2012. december 17-i keltezésű határozatában úgy rendelkezett, hogy a fiúk hazatérhetnek Szlovákiába; Somorján élő nagymamájukhoz. Édesanyjuk, Ivana Boórová gyermekeiért folytatott harca a hazai és a nemzetközi médiában egyaránt jelentős visszhangot kapott. Mint korábban elmondta: az örökbeadás elrendelése során a bíróság olyan orvos tanúvallomására támaszkodott, aki a fiúkkal személyesen sosem találkozott. Jóllehet a szülők ellen nem emeltek vádat, a brit hivatali gépezet elnyelte Samkót és Martint. Az egyik szlovák kereskedelmi tévécsatorna oknyomozó riporterei mutattak rá arra, hogy Nagy-Britanniában évente több száz hasonló eset történik, a Social Service kihasználja azt, hogy a külföldi állampolgárok gyakorlatilag védtelenek a brit bürokráciával szemben. Ennél is kritikusabban fogalmaz Ian Josephs Monacóban élő brit jogász, aki a Boórováéhoz hasonló helyzetbe került szülőket segíti. Szerinte Samko és Martin örökbeadását valaki egyszerűen megrendelte.

„Tanúk és bizonyítékok híján az ügy büntetőjogilag nem állta volna meg a helyét, a családjog szemszögéből nézve viszont a bírón áll, milyen döntést hoz” – nyilatkozott a Boór-ügy kapcsán. Szlovákiában Ivana Boórová szimpatizánsai tüntetéseket szerveztek, a külügyminisztérium, a szociális tárca, illetve a Gyermekek és Fiatalok Nemzetközi Jogvédő Központja (CIPC) is az ügy mellé állt. A Brit Királyi Bíróság decemberben arra kötelezte Szlovákiát, hogy dokumentálja: Somorján a gyerekek megfelelő körülmények közt fognak élni. Bárdos Gábor (MKP), a felső-csallóközi város polgármestere igazolta, hogy a gyerekek a városban látogathatják majd az óvodát, illetve szakorvosi ellátásban is részesülhetnek. Samko és Martin Boór január 1-jén, 13.10-kor érkeztek meg a pozsonyi repülőtérre, majd Somorjára. Édesanyjuk Londonban maradt, hogy – mint mondta – lezárja ottani életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?