Az üldözöttet előzőleg már kétszer eltiltották a vezetéstől…
Határon innen és túl üldözték a rendőrök, de egy ideig még a széteső gumiabroncs sem állíthatta meg
A rendőrök információi szerint november 10-én az ausztriai rendőrök Eckhartsau községben állították meg a szlovákiai rendszámmal rendelkező kocsit. A sofőr azonban hamis adatokat adott meg, a rendőrök pedig rájöttek erre, így elmenekült.
A járőrök üldözőbe vették a férfit, aki nagy sebességgel hajtott át Szlovákia területére, ahol közben az egyik rendőrt is veszélyeztette. A járőr ezután lövést adott le a szolgálati fegyveréből, a golyó pedig az autó egyik gumiabroncsát érte.
Csakhogy még ez sem állította meg a sofőrt, aki egy idő után már a gumiabroncs nélkül hajtott tovább.
Végül a Bosáková utcán fejezte be az ámokfutást, ahol a forgalommal szemben kiszállt az autóból, majd megpróbált elszökni. Az ausztriai rendőrök azonban feltartóztatták és átadták a szlovák kollégáiknak, akik a rendőrőrsre kísérték.
A 49 éves pozsonyi elkövetőt már kétszer eltiltották a vezetéstől, újabban bírósági végrehajtás akadályozása bűncselekményével indítottak ellene büntetőeljárást.
(br)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.