Hatályba lépett a hulladékról szóló új törvény

Pozsony. A vállalkozóknak és jogi személyeknek legkésőbb január végéig nyilvántartásba kell vétetniük magukat a községi hivatalokban. Az újabb sorban állást és ügyintézést a január elsejétől hatályos új hulladéktörvény váltotta ki.

Amíg a korábbi törvény kizárólag a községeket tette felelőssé a hulladékgazdálkodásért, az új törvény a jogi és természetes személyeket tekinti a hulladék termelőinek. Ez az apropója annak, hogy a vállalkozóknak, jogi személyeknek, kisiparosoknak, iparlevéllel rendelkező szabadfoglalkozású személyeknek ismét be kell menniük a községi hivatalokba és a környezetvédelmi vagy hulladékkezelési osztályokon formanyomtatványt kell kérniük. Ebben nyilatkozniuk kell egyebek között a végzett tevékenységről és a termelt hulladék mennyiségéről. Mindezt január 31-ig kell megejteni, ellenkező esetben súlyos bírsággal lehet számolni (a pozsonyi helyi önkormányzat rendeletében 1 millió koronáig terjedő bírság szerepel).

Az új törvény vonatkozik a magánszemélyekre is. Őket általában a helyi önkormányzatok levélben értesítik az új szemétszállítási díjakról, amelynek nagysága – a környezetvédelmi minisztérium döntése értelmében – személyenként éves szinten 80 és 1200 korona között lehet. (A helyi önkormányzatoknak a hulladékgazdálkodási rendeletükben figyelembe kellett venniük a lakosság gazdasági lehetőségeit is.) Több nagyvárosban, így például Pozsonyban vagy Kassán, a magánszemélyeknek is be kell menniük a községi hivatalokba a formanyomtatványokért. Nekik azonban – a vállalkozókkal ellentétben – március végéig kell nyilatkozniuk arról, hogy háztartásukban hányan élnek. A kötelezettség azokra is vonatkozik, akik csak átmenetileg laknak a szlovák fővárosban. Nem kizárt, hogy ők két helyen is fizetnek majd szemétdíjat, ez az adott önkormányzat rendeletétől függ. Úgy tűnik, hogy a kisközségek esetében, ahol mindenki mindenkit ismer, a szemétbevallás is zökkenőmentesebb lesz. Városokban és falvakban egyaránt lehetőség van a szemételhordás gyakoriságának a megszabására (minimum kéthetente egyszer), ez természetesen az árakban is megmutatkozik. A szemétdíjat eddig a hulladékfeldolgozó vállalatok kapták. A pénz ezentúl a községek kasszájába kerül, ám kizárólag a szemét begyűjtésével, tárolásával, elszállításával, megsemmisítésével és újrafeldolgozásával összefüggő tevékenységekre fordítható.

Az új törvény és az új hulladékgazdálkodási rend a hulladékmennyiség csökkentését célozza. Ezt a célt szolgálja, vagy helyesebben szolgálná a osztályozott hulladékgyűjtés is, amelyet a törvény előír, ám a legtöbb helyen (lásd összeállításunkat) még kivitelezhetetlen. Hiányoznak ugyanis a kukák, és a szemetet begyűjtő vállalatok sincsenek gépparkkal, tárolóhelyekkel stb. kellőképpen berendezkedve, másutt pedig a kukarongálók miatt nem lehet előrelépni. Vannak viszont pozitív példák is. Néhány községben a szemétszállítási díj eltörlésével vagy jelentős csökkentésével próbálják a lakosságot rávenni arra, hogy különválasszák a papírt, a fémet, az üveget, a komposztálható háztartási hulladékot az egyéb újrahasznosításra nem alkalmas háztartási hulladékot. (gyor)

Nem tetszik az adatvédelmi biztosnak sem

Pozsony. Nagy felháborodást keltett a Pozsonyban működő vállalkozók és jogi személyek körében, hogy a hulladékgazdálkodásra vonatkozó formanyomtatvány olyan kérdéseket is tartalmaz, mint a bankszámlaszám és a személyi szám. A kérdés Pavol Husár adatvédelmi kormánymegbízott szerint is indokolatlan. Jogi szakértők az alkotmánybírósághoz akarnak fordulni, és azt javasolják az érintetteknek, hogy ezeket a kérdéseket ne töltsék ki. (gy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?