Három férfit gyanúsítanak Tóth László Doky halálra verésével

Kassa |

<p>Emberölés gyanújával indított eljárást a rendőrség három – 23, 27 és 29 éves – tornai férfi ellen – közölte ma Jana Mesárová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.</p>

A sikeres sportoló holttestét hétfőn reggel találták meg Szádelő (Zádiel, Kassa-vidéki járás) község közelében, az árokparton.

A rendőrség szerint a három férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap a szádelői diszkóban bántalmazták Tóth Lászlót. Ütlegelték, majd mikor a földre esett, rugdosták. „Olyan sérüléseket okoztak neki, melyek következtében pontosabban egyelőre meg nem állapított időpontban életét vesztette” – mondta Mesárová.

A 29 éves gyanúsított ellen testi sértés gyanújával is eljárást indítottak. Eddig azonosítatlan bűntársaival ugyanis megvertek egy 35 éves tornai férfit.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették, indítványozták vizsgálati fogságba helyezésüket.

Ha bebizonyosodik bűnösségük, 7-10 évi szabadságvesztésre számíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?