LECZO ZOLTÁNKirályhelmec.
Hamarosan döntenek a lakásigénylésekről
LECZO ZOLTÁN
Királyhelmec. December 5-ig adhatják be igénylésüket azok a polgárok, akik annak a hat bérlakásnak valamelyikébe szeretnének költözni, melyeket a település vezetése az Ady Endre utcában található tíz, már használatban lévő hasonló ingatlan közelében építtetett fel.
A beruházás megvalósítása még tavaly elkezdődött, az egyenként 64,54 négyzetméteres, kétszintes, háromszobás bérlakások építési költségeinek 20 százalékát állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig az Állami Lakásfejlesztési Alaptól fölvehető hosszú lejáratú hitelből fedezték. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kassai kivitelező az ősz folyamán befejezte az építési munkálatokat, az ingatlanok kollaudációjára pedig az elmúlt héten került sor. A város honlapján, a www.kralovskychlmec.sk-n a napokban megjelentetett felhívás szerint az érdeklődők december 5-ig személyesen adhatják be lakásigénylésüket a városi hivatalba, vagy elküldhetik postai úton a Kossutha 99, Kráľovský Chlmec 077 01 címre. Kalapos Árpád alpolgármester lapunknak elmondta, a lakáshoz jutás feltételeit a helyi érvényű rendelet szabályozza, ha hatnál több érvényes igénylés érkezik a testülethez, a bérleményeket vélhetően – a korábbi gyakorlathoz hasonlóan – kisorsolják. A potenciális bérlőknek egyébként több különböző feltételnek kell megfelelniük: pl. a család jövedelmének el kell érnie a létminimum háromszorosát, és a szerződés aláírásakor legalább az egyik házastársnak állandó jövedelemmel kell rendelkeznie. Kedvezményt kaphatnak a fogyatékkal élők és azok, akik a város szociális, gazdasági, oktatási vagy kulturális életének fejlesztésében vállalnak aktív szerepet, illetve azok is, akik munkahelyteremtő szándékkal fektetnek be a településen. Királyhelmecen lakóházat vagy lakást birtokló személyek nem nyújthatnak be igénylést, és bérlakáshoz azok sem juthatnak, akik a várossal vagy valamelyik szolgáltatóval szemben köztartozást halmoztak fel. Kalapos Árpád tájékoztatása szerint a beérkezett igényléseket egy speciálisan erre a célra létrehozott bizottság bírálja el, majd tesz javaslatot a helyi önkormányzati testületnek a majdani bérleti szerződések megkötésével kapcsolatosan. A lakók valószínűleg még az év vége előtt beköltözhetnek az ingatlanokba.
A már elkészült hat új bérlakás közelében egyébként a város – 213 113 euró összköltséggel – négy további ingatlant is építtet. A költségek 20 százalékát (42 622 euró) ebben az esetben is az elnyert állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig (170 490 euró) az Állami Lakásfejlesztési Alaptól fölvett hitelből fedezik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.