Elítélték azt a nőt, aki év elején brutális módon kivégezte partnerét a trencséni járásbeli Újtölgyesen (Nová Dubnica)
Halálra késelte férjét egy nő – nyolc év letöltendőt kapott
A házaspár ittas állapotban szólalkozott össze, mire a férfi kétszer megütötte feleségét. A 43 éves, ukrán állampolgárságú nő védekezés gyanánt előkapott egy konyhakést, amellyel háromszor testszerte megszúrta párját, az utolsó suhintás végzetesnek bizonyult.
Az eset még januárban történt, a nőt gyilkossággal vádolták meg, ám azt állította, önvédelemből cselekedett, mivel a férje korábban már vasrúddal is megtámadta, melynek következtében eszméletét vesztette.
Állítása szerint szerette a férfit, józan állapotukban mindketten boldogan éltek.
A Trencséni Járásbíróság bűnösnek találta a nőt emberölés bűntettében. Eredetileg 25 év letöltendő börtönbüntetést kért rá az ügyész, a bíró azonban nyolc évet szabott ki, emellett pszichiátriai kezelést írt elő.
Az ügyész megkérdőjelezte a nő szavahihetőségét, ezért fellebbezést nyújtott be. Az ítélet nem jogerős.
(markíza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.