Gondok a kassai tömegközlekedéssel

Kassa |

<p>A legsürgetőbb problémák azonnali megoldását és hosszabb távon működőképes tömegközlekedési rendszert ígér Kassa főpolgármestere, František Knapík az elégedetlen lakosoknak.</p>

Az elégedetlenség végre cselekvésre késztette a város vezetését, mely a Kassai Közlekedési Vállalat száz százalékos tulajdonosa. Ehhez előbb be kellett ismerni, hogy a közlekedés átszervezésére nem voltak meg a megfelelő feltételek. A kialakult helyzetet két szakaszban szeretnék orvosolni. Előbb a sürgető gondokat kell helyreállítani, később pedig az új rendszer jónak ígérkező elemeit úgy beemelni a régi közlekedési rendszerbe, hogy az hosszabb távon is működőképes maradjon.

Az „azonnali beavatkozások” közé tartozik a jelzésre működő megállók megváltoztatása. Több ilyen megállót visszaminősítettek, tehát a jármű köteles megállni, az utas pedig nem köteles ki- vagy beszállási szándékát jelezni. Néhány megálló azonban megmaradt jelzettnek, viszont a buszra váró utasnak nem kell integetnie, a sofőr köteles megállni, ha várakozó embert lát. Ezeken a megállókon azonban továbbra is jelezni kell a kiszállási szándékot. A Furča lakótelep közlekedését novembertől egy új járattal erősítik, az 50. számú busz a városrészt a KVP lakóteleppel köti össze, érintve a belvárost és a kórházat is. (kozs)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?