Gombaszög: a megszokott színvonalon

Krasznahorkaváralja |

<p>Az elmúlt hetekben verebek lepték el az étert, akik a Diákhálózat legnépszerűbb rendezvényét, a Krasznahorkaváralján a héten zajló Gombaszögi Nyári Tábort hivatottak beharangozni.</p>

Július 10-e és 15-e közt a kis faluba több mint fél ezer látogató érkezik Prágától Pozsonyon és Budapesten át egészen Királyhelmecig. Reggeltől kora estig közéleti és kulturális előadásokat hallgathatnak, illetve filmek sorát tekinthetik meg az érdeklődők.

A zenei programban rengeteg az újítás tavalyhoz képest. Idén a fő színpad koncertjei és a hajnalig tartó diszkó mellett a CitySoul színpada egész nap várja vizuális projektjeivel és koncerteivel a pihenni vágyókat. Az alkotó kedvű táborlakó nemcsak a kézművessátorban élheti ki kreatív hajlamait, a CitySoul is szívesen látja azokat, akik egy laza jammeléssel járulnának hozzá a reggeltől hajnalig szóló zeneáradathoz.

Ami a koncertfelhozatalt illeti, a tábor hozza megszokott színvonalát. Az első nap fellépő Budapest Bárt és Nemjucit tegnap a Kistehén, valamint a Maszkura és a Tücsökraj követte. Ma este fellép a szlovák zenei szcéna egyik legnépszerűbb zenekara, a Puding Pani Elvisovej, a párkányi Jóvilágvan és a tavalyi év közönségkedvence, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (P.A.S.O.), akik azt vállják, zenéjük az összes esőfelhőt elkergeti. Bár a szervezők biztatják a táborlakókat, maradjanak vasárnapig, az utolsó programnap a szombat, a tábor előadásainak sorát pedig az Intim Torna Illegál zárja, akik előzenekara a Renton and the Error Jam lesz.

Évek óta nézegetjük a koncertek után a backstage szalagkorlátja mögött álldogáló táborlakókat, akik kedvenceiket próbálják elkapni egy-egy mondat és fotó erejéig. A szervezők idén gondoltak egy merészet, és rögtön két közönségtalálkozót is szerveztek. Az egyiken a Behumi Dórival, Németh Jucival, Ferenczi Györggyel és és Frenkkel kiegészült Budapest Bár, a másikon a Kistehén zenekar beszélgetett rajongóival.

Aki kedvet kapott a Gombatáborhoz, ne habozzon, esőkabátot és gumicsizmát bepakoljon, és irány Krasznahorka!

Molnár Judit

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?