Gázolaj szivárgott a talajba – keresik a felelőst

Fülekkelecsény (Filakovské Klačany). Két napig szivárgott a gázolaj egy Fülekkelecsényben leállított vontatóból. A hivatalos szerveket tegnap délelőtt értesítették.

Fülekkelecsény (Filakovské Klačany). Két napig szivárgott a gázolaj egy Fülekkelecsényben leállított vontatóból. A hivatalos szerveket tegnap délelőtt értesítették. Tudomásunk szerint egy losonci székhelyű, szállítmányozással foglalkozó vállalat tulajdonában lévő jármű üzemanyagtartályából folyt ki a környezetszennyező anyag. Egyelőre az sem kizárt, hogy szándékosan, üzemanyaglopás közben sértették meg a vontató tartályát.

Körülbelül két-háromszáz méteres körzetben hordta szét az elmúlt napok nagy mennyiségű csapadéka a környezetszennyező anyagot, az út menti pocsolyákban a kifolyt gázolaj foltjai két nappal a történtek után is jól láthatók. A Losonci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal szakemberei tegnap délután vizsgálódtak a helyszínen. Ha a felelőst sikerül megtalálniuk, környezetszennyezés miatt szabálysértési eljárás indulhat ellene, ami komoly pénzbüntetéssel is járhat. A tűzoltóság szakemberei is vizsgálódtak a helyszínen, három zsáknyi – kb. 60 kilogramm – kőolajszármazékok semlegesítésére szolgáló anyagot, vapexot használtak fel a gázolaj megkötésére. Az ügyben vizsgálatot indít a Besztercebányán székelő Környezetvédelmi Felügyelet is. Nagy a valószínűsége, hogy a kőolajszármazék az esővízzel bejutott a talajvízbe, onnan pedig nem kizárt, hogy a kutakba is beszivároghat. Mivel a településen nincs vezetékes víz, akár az ivóvízellátással is gondok adódhatnak.

A fülekkelecsényi eset nem egyedi. Újabban a szociálisan nehezebb helyzetben lévő járásokban elszaporodtak az illegális, magánházak udvarán működő autóbontók. Ezeken a helyeken szinte minden olyan környezetvédelmi előírást figyelmen kívül hagynak, amelyek a kőolajszármazékok és a nehézfémek biztonságos felszámolását írják elő. Az illegális autóbontókban régi, legföljebb ócskavasként értékesíthető gépjárműveket gyűjtenek be, majd a fémhulladék-felvásárlók elvárásai alapján dolgozzák fel. Sok esetben a kiszerelt motorokból egyenesen a talajba szivárog az olaj, az akkumulátorokból pedig a savas vegyület és a nehézfémek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?