GALÉRIA: A buzitai lányok citerával a hónuk alatt mentek szavazni

citerások

A Kassához közeli Buzita citerás lányai egybekötötték a kellemest a hasznossal. Mivel a rendhagyó citeapróbájuk a szavazóhelyiség közvetlen közelében zajlott, úgy döntöttek, hogy citerával a hónuk alatt, népviseletben mennek szavazni.

Ahogy azt Mohňanský Dominika, a Buzitai Citerazenekar tagja szersztőségünknek elmondta, igazából csak a próba előtt pattant ki a fejükből az ötlet, hogy összekötik a próbát a szavazással. „Tudomásom szerint ilyen még nem volt Buzita történelmében. Örülünk, hogy pont erre a napra ütemeztük be a próbát, de ez csupán véletlen egybeesés, ugyanis Linzbe készülünk fellépni, ezért is tartottuk fontosnak, hogy egy héttel előtte tartsunk egy próbát. Bernadett, csapatunk második legifjabb tagja most volt életében először választani. Már izgatottan várta, és nagyon örül neki hogy állampolgári kötelességét kedvenc citerás viseletében végezhette el” – nyilatkozta lapunknak Mohňanský. Hozzátette, a választási bizottság tagjait nagy meglepetés érte, amikor egyforma viseletben, citerával a kezükben léptek be a szavazóhelyiségbe. „A falusiak már hozzá vannak szokva, hogy citerás ruhában járunk, de meg voltak lepődve, hogy voksolni is egyenruhában mentünk. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy eljöjjünk, hiszen a csoportvezetőnk képviselőként, édesapám pedig polgármesterként jelöltette magát” – zárta a fiatal citerás. Görcsös Magdolna, a választási bizottság elnöke elmondta, a falunak egy polgármesterjelöltje és tizenegy képviselőjelöltje van. „A faluban összesen 972 választópolgár van. A négy évi választásokhoz képest sokkal kevesebben járultak az urnák elé. Eddig nagyjából húsz százalékos a részvét, persze a szavazás még korántsem ért véget” – mondta a bizottság elnöke.


 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?