Galánta bővítené partnervárosi kapcsolatát

Galánta
Galánta |

Bővítené partnervárosi kapcsolatait a járási székhely önkormányzata. A képviselők Észak-Európa, Peter Paška polgármester inkább Dél-Európa felé nyitna.

Bíró László önkormányzati képviselő, az idegenforgalmi és vidékfejlesztési bizottság elnöke elmondta, egy éve merült fel, hogy egy lengyelországi város bevonásával teljessé váljon Galánta partnerváros-hálózata a visegrádi négyek országaiban. „Magyarországon Kecskemét, Tótkomlós és Paks, Csehországban pedig Mikulov a testvérvárosunk, Szlovákiában Liptószentmiklóssal ápolunk partnerkapcsolatot, így Lengyelország felé nyitottunk” – nyilatkozta Bíró László. Az önkormányzat már megszólított egy határ menti várost, amely nem válaszolt a kérésre, de két másik lengyel nagyváros, Leszno és Ustrzyki Dolne felvenné a kapcsolatot Galántával. A képviselő elmondta, a kulturális és az idegenforgalmi bizottság egyeztet arról, melyik várost válasszák, a személyes találkozó után javasolják az önkormányzatnak a partnerhálózat bővítését. Peter Kolek képviselő nehezményezte, hogy Peter Paška polgármester hivatalba lépése óta elhidegült a magyarországi városok és Galánta viszonya, és rámutatott, hogy a polgármester olyan városokba látogat, amelyekkel nincs partnerszerződésük. „A partnerszerződés nem csak a kulturális együttműködésről szól. Mikulovval például az oktatás, a sport és a közbiztonság területén is együttműködünk” – magyarázta Peter Kolek. Bíró László az európai uniós és V4-es projektek hasznosságára is rámutatott.


Peter Paška, Galánta polgármestere elutasítja azt az állítást, hogy megromlott volna a viszony a magyarországi városokkal, leszögezte, hogy Kecskemét és Tótkomlós vezetésével is jó kapcsolatot ápol. „Hamarosan az olaszországi Albignasegóba látogatok, ezzel a várossal körülbelül tíz éve megszűnt a kapcsolatunk” – közölte a polgármester, aki tovább bővítette a lehetséges partnervárosok sorát. Elmondta, hogy a horvátországi Daruvárral, valamint az ausztriai Kismartonnal (Eisenstadt) is dolgoznak a hivatalos kapcsolatok kialakításán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?