Freskókat szenteltek fel

Szepsi. A főtéren lévő katolikus templomban múlt pénteken felszentelték a négy evangélista új freskóját.
A templom mennyezete a második világháborúban sérült meg, az eredeti négy freskóból kettő megsemmisült, a másik kettőt „kikezdte az idő vasfoga”.

Szepsi. A főtéren lévő katolikus templomban múlt pénteken felszentelték a négy evangélista új freskóját.

A templom mennyezete a második világháborúban sérült meg, az eredeti négy freskóból kettő megsemmisült, a másik kettőt „kikezdte az idő vasfoga”. Az új freskók elkészítésének anyagi fedezetét Szepsi és három testvérvárosa, a lengyelországi Brzozów, a csehországi Tišnov és a magyarországi Karcag önkormányzata vállalta magára. A felújítást segítették a bodollói, makranci és szepsi egyházközség hívei, de más, görög-katolikus és református hívek is. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szintén hozzájárult a terv megvalósításához. A művészi kivitelezés Ivan Kapčák festőművésznek és fiának köszönhető, de természetesen sok más szakember is kivette a részét a nagyszabású vállalkozásból.

A freskókat szentmise keretében szentelték fel, amelyen részt vettek Szepsi partnervárosainak küldöttségei is. A szertartás többnyelvű volt, a mise egyes részei magyarul, szlovákul, lengyelül és latinul folytak, a testvérvárosok papi képviselőinek és a környékbeli magyar ajkú községek lelkipásztorainak részvételével. A mise zenés részeinek zömét a nemrégiben alakult szepsi egyházi kórus, a Vox columbellae biztosította remek színvonalon.

Az ünnepi egyházi szertartás után a Karcagi Szimfonikus Zenekar és az Egressy Béni Vegyeskórus koncertje következett, melyet az egyház képviselői már nem hallgattak végig. A klérust követve a hívek egy része is kivonult a templomból, így a koncert félház előtt zajlott. Ám aki kitartott, érdekes zenei élményben részesült.

A freskószentelés a IX. Szepsi Napok programsorozat egyik rendezvénye volt, mely sok érdeklődőt a helyszínre vonzott, ezért érthetetlen, mivel vívta ki a vendégként fellépő Karcagi Szimfonikus Zenekar és a szepsi Egressy Béni Vegyeskórus a helybeliek érdektelenségét. Magyarázat lehetne a házigazdák tapintatlan közönyére a hosszúra nyúlt templomi szertartás, ám a koncert alig harminc percig tartott, és ezzel nem borította fel a Szepsi Napok pénteki programját. A klérus részéről történt vasárnapi nyilvános bocsánatkérés a mellőzöttség tüskéjét nyilván nem húzta ki a koncert szereplőiből. (Kozsár)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?