FOTÓK: Kigyulladt a dunaszerdahelyi panzió – egy 48 éves férfi meghalt

rendőrség
Dunaszerdahely |

A rendőrség szerint a tüzet egy 61 éves férfi okozta, aki főzés közben elaludt.

 

A dunaszerdahelyi rendőröket tegnap röviddel 23:00 óra után küldték a helyi panzióhoz, amelyben tűz keletkezett. Az épületből 5 személyt evakuáltak. Egy 28 éves nő könnyebben, egy 61 éves férfi azonban súlyosan megsérült.

Egy további, 48 éves magyarországi férfit sajnos már nem lehetett megmenteni” – írták a közösségi oldalukon.

A rendőrség információi szerint az egyik első emeleti szobában keletkezett a tűz, ahol a 61 éves férfi valószínűleg elaludt, miközben egy elektromos tűzhelyen főzött.

A rendőrök gondatlanságból okozott közveszély bűncselekményével indítottak eljárást. Ezért a bíróság kettőtöl öt évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki.

Lelkes István, a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság igazgatója lapunknak elmondta, hétfőn 23 óra után érkezett a segélyhívás, hogy a Vajanský utcai Oázis Panzió első emeletén füstöt és tüzet észleltek.

„Két tűzvédelmi technikával érkezett a helyszínre a csapat, közben erősítést kértünk a somorjai tűzoltóktól. Egy személy már az épület előtt tartózkodott, őt azonnal átadtuk a mentőknek. Ketten az épület hátsó részében rekedtek, a rácsos ablakon keresztül nem tudtak kimenekülni, őket kellett kimenekíteni. A felső emeletről egy személyt a füstből mentettek ki, egy másik életét viszont már nem sikerült megmenteni, annak ellenére, hogy a mentők azonnal megkezdték az újraélesztést. Amikor a kollégák rátaláltak, már nem voltak életjelei”

– részletezte Lelkes István.

A dunaszerdahelyi és a somorjai tűzoltók hajnalig folyatták a munkát, az épület minden részén ellenőrizték, nem maradt-e tűzfészek.

Galéria

(br, tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?