FOTÓK: Hatalmas tűz Párkány központjában – a teljes városi ingatlan teteje égett, a tűzoltók még mindig dolgoznak

tűz

Vasárnapról hétfőre virradóra hatalmas tűzcsóvát fotóztak és videóztak a korán kelők Párkányban. A felvételeken az látszik, hogy a városközpontban a mozi teteje ég, a tűzoltók azonnal kivonultak.

Azóta kiderült, hogy a turisztikai irodától kezdve az ún. üres részig a teljes városi ingatlansor teteje égett, tehát a pizzériáé, a galériáé és a mozié is.

Az előzetes értesülések szerint hajnali fél négy előtt kigyulladt a párkányi korzón a mozi teteje. A párkányi tűzoltók és a környékbeli önkéntes csapatok azonnal kivonultak, és elkezdték oltani a lángokat.

Reggel hat órakor sikerült elérnünk a helyszínen Eugen Szabót, Párkány polgármesterét, aki közölte, hogy a tűzoltók már urai a helyzetnek, de folyamatosan locsolják a tetőt, és még mindig észlelnek fellobbanó lángokat.

A polgármester úgy nyilatkozott, hogy tulajdonképpen a magánkézben lévő idegenforgalmi irodától az üres térközig, ahol parkolni szoktak, az egész városi épületsor teteje égett, lángolt. Valószínűleg a pizzéria tetejénél keletkezett a tűz, ott be is omlott a tető – tette hozzá a polgármester. A galéria és a mozi teteje is égett. Leégett a Welya Panzió teljes teteje is.

„A tűzoltók még mindig dolgoznak, hűtik, locsolják az épületeket, de még mindig felbukkannak kisebb lángok” – mondta a polgármester, aki közölte, hogy most épp a mozi tetejének hátsó részét próbálják megmenteni, hogy oda ne terjedjen tovább a tűz, mert ott található a nagyobb értékű technika, alatta pedig a nemrég felújított moziterem.

A galériát és a mozit egy ideig biztosan nem nyitják ki – közölte Eugen Szabó.

Galéria

Kiánek Zsolt, párkányi tűzoltóparancsnok az Új Szónak úgy nyilatkozott, hogy a mozi teteje beégett, de a tüzet ott fogták meg, a mozitermet sikerült megmenteni. 

Ami technika és hangosítás mozdítható volt, azt a kollégák kihozták, a többit letakartuk - mondta Kianek. 

A galéria teteje is égett és beszakadt, a pizzéria teteje teljesen leégett, a Welya teteje is, de a hátsó része nem. 

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?