Folytatódik a kampány Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Második szakaszába lépett a Dunaszerdahely önkormányzata, illetve az aPRimage ügynökség vandalizmus elleni kampánya.</p>

 

A Szeretlek, Dunaszerdahely! kezdeményezést a Szlovák Public Relations Szövetség rangos díjjal jutalmazta.Míg a kampány első, 2012. szeptember 10-én útjára indított része elsősorban a lokálpatriotizmus erősítésére helyezte a hangsúlyt, második része Néveri Varagya Szilvia, a kampány koordinátora szerint hatékonyabb fellépést sürget a közvagyont rongálók ellen. „A vandálok az elmúlt időszakban éves szinten mintegy 15–20 ezer eurós kárt okoztak a városnak – közölte. – Kampányunk második része őket célozza; provokatívnak is nevezhető szlogenünkkel tetteik értelmetlenségére irányítjuk a figyelmet.” A Csallóköz központjában május elején jelentek meg az „Ugye, te sem vagy tahó?! Harcoljunk tovább! – Však nie si chruňo?! Bojujme ďalej!” feliratú plakátok, amelyekkel a kampánystáb vezetője szerint arra buzdítják a fiatal korosztályt, hogy a vandál cselekedetek elkövetőit elítéljék, kirekesszék. A május 13-án zajlott hivatalos kampánynyitón a sajtó képviselőinek bemutatták azt a rövidfilmet is, amely a dunaszerdahelyi városi televízióban fog futni, s a Youtube videómegosztó portálra is felkerül. Júniusban SMS-kampány indul, amely során Dunaszerdahely lakosai rövid, a vandalizmushoz kapcsolódó versikéket, szlogeneket küldhetnek be. A legjobbakat közzéteszik, illetve azokon a reklámtárgyakon jelennek meg, amelyeket a PR-ügynökség bocsát ki. „A város szórakozóhelyeit „antitahó-kommandó” járja majd, amelynek tagjai szórakoztató programokkal hívják fel a figyelmet a vandalizmus következményeire” – tette hozzá a kampánystáb vezetője. Hájos Zoltán (MKP), Dunaszerdahely polgármestere elmondta: a kampány első szakasza eredményes volt, hiszen a város lakosai közül többen a városi rendőrséghez fordultak a rongálás megfékezése érdekében, ennek köszönhetően érezhetően csökkent a vandál cselekedetek száma. „A cél nemcsak az, hogy polgáraink érezzék: a vandálok az ő tulajdonukat rongálják, hanem hogy a fiatalok ítéljék el, közösítsék ki a vandálokat” – fogalmazott. Jóllehet egyelőre korai volna számszerűsíteni, hogy a kampánynak köszönhetően Dunaszerdahely önkormányzata mekkora összeget takarít meg, ha a vandalizmust sikerül kellő mértékben visszaszorítani, a város új játszóteret létesít, illetve zenei rendezvénnyel köszöni meg a fiatalok hozzáállását. A Csallóköz központjában a rongálások célpontjai a közlekedési táblák, a szeméttároló edények, a játszótéri berendezések. Arra is volt példa, hogy „szórakozni vágyó” fiatalok szemeteskonténert kötöttek gépkocsijuk után, s azt vontatták a város utcáin. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?