Fokozott veszélyben

Decemberben három hajléktalan vesztette életét Kassán, ez a szám az orvosok szerint átlagosnak mondható. Nem tudni, hányan élnek csatornákban, pincékben vagy romos épületekben a város területén.

Decemberben három hajléktalan vesztette életét Kassán, ez a szám az orvosok szerint átlagosnak mondható. Nem tudni, hányan élnek csatornákban, pincékben vagy romos épületekben a város területén. Az érsekség segélyszervezete 236 hajléktalant tart nyilván, ám a szervezet vezetője szerint a valódi szám ennek legalább a duplája. A kassai régi kórházban külön felvételi osztály foglalkozik az utcáról beszállított betegekkel, akik abban az esetben is megkapják az alapellátást, ha nem rendelkeznek betegbiztosítási kártyával. Juraj Mózeš főorvos tájékoztatása szerint az ünnepek alatt 236 ilyen betegük volt, legtöbben szív- és érrendszeri panaszokkal érkeztek. A rendkívüli hideg miatt a hajléktalanok fokozott veszélynek vannak kitéve, mivel hidegben az erek összeszűkülnek, és megnő a szívroham, illetve agyvérzés veszélye. Az alkohol a szokásosnál kevesebb gondot okoz, összesen két pácienst kellett a rendőrség segítségével kijózanítóba szállítani. Fagyhalál eddig nem fordult elő, ám sok hajléktalant szállítottak kórházba részleges végtagfagyással. Hazánk második legnagyobb városában kilenc évig nem működött hajléktalanszálló. Ezért is örömteli tény, hogy karácsony előtt a város vezetése rekordgyorsasággal, alig négy nap alatt teremtette meg a feltételeket az új, 35 férőhelyes éjjeli menedékhely megnyitására. Az önkormányzat jelképes egy koronáért adta bérbe az épületet a kassai érsekség segélyszervezetének. A családi házban létesített, szerényen berendezett „szálló” fenntartásából a kerületi hivatal szociális osztálya is kiveszi részét. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?