Focista bakaruhában

Nagymihály. A tegnapi Prešov B–Michalovce összecsapás előtti esélylatolgatáskor derült csak ki, hogy a két vetélytárs tavaly ősszel lejátszott összecspásán (Michalovce–Prešov 1:0) pályán tüsténkedő vendégek csapatából mára szinte alig maradt hírmondó.

Nagymihály. A tegnapi Prešov B–Michalovce összecsapás előtti esélylatolgatáskor derült csak ki, hogy a két vetélytárs tavaly ősszel lejátszott összecspásán (Michalovce–Prešov 1:0) pályán tüsténkedő vendégek csapatából mára szinte alig maradt hírmondó.

A legutóbb Svidníkben játszó Zemplín mezében ugyanis az akkoriak közül már csupán hárman, Milan Capík, Adrián Devečka és Miloš Adam jutottak szóhoz. A többiek, élén a DAC-ban vendégeskedő Norbert Belán kapussal, szétszéledtek. A tavaly október 19-én lebonyolított párharc egyébként rosszul végződött a nagymihályiak akkori edzője, Ján Kozák számára is. Az első negyvenöt perc befejezése után az impulzív szakvezető jól beolvasott Kotrády játékvezetőnek, aki azon nyomban a lelátóra parancsolta Kozákot. A vesztes találkozót követően egyébként edzőcserére került sor Nagymihályon. A Zemplín szurkolói még Miloš Adam furcsa cseréjére is élénken emlékeznek. Az 58. percben ugyanis a leginkább felbolydult méhkashoz hasonlítható hazaiak kispadján rövidzárlatra került sor, Gallo ugyanis az eredetileg elrendelt Ivan helyett Adamot váltotta fel a pályán. – Hiába játszottunk az elejétől a végéig mezőnyfölényben, hiába ívelgettük az ellenfél tizenhatosába szinte futószalagon a szögleteket, mégis a zártan védekező eperjesiek fakócsapata szerzett gy#zelmet nálunk. Az igazsághoz tartozik, hogy Maroš Bačík ugyan betalált a vendégek kapujába, ám Kotrády bíró, Vansa asszisztens beintésére a szerintem teljesen szabályos gól helyett lest ítélt... fűzte az emlékek foszlányát az ominózus párharc szenvedő alanya, Miloš Adam. Ez a mindössze húszéves játékos jelen pillanatban különleges helyzetben van. Katonaidejét tölti, kevésszer vesz részt a gyakorlásokon. – Most már ugyan némileg javult a helyzet, azonban még közel sem ideális. Csak akkor vehetek részt az edzéseken, amikor feletteseim nem osztanak be szolgálatba. Kész szerencse, hogy hétvégeken nem kell állnom a vártán, parancsnokom ugyanis lehetővé tette számomra, hogy szerepelhessek a szombati, illetve a vasárnapi bajnoki mérkőzéseken –, nyilatkozta a sorkatona. A meccs előtti esélylatolgatásnál azt is kifejtette, itt az alkalom a visszavágásra, pontszerzésre. Annál is inkább, hogy a zempléniek az utóbbi három idegenben lejátszott találkozón (Stará Lubovňa, Lipany, Ďurkov) egyetlen pontot sem zsákmányoltak... (kk, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?