Felújítják a dunatőkési vízimalmot

Dunatőkés |

<p>Újabb európai jelentőségű műemlékeket újítanak fel Szlovákiában a közeljövőben a Norvég Alap és az EHP támogatások segítségével. A kilenc támogatást nyert projekt között szerepel a Dunaszerdahelyi járásban található dunatőkési vízimalom is.</p>

Sajtótájékoztatóval egybekötött konferenciát tartottak Nyitrán, ahol kihirdették a támogatást nyert projekteket, valamint a pályázókkal megkötötték a támogatási szerződést. A program során közel 14 millió eurót fordítanak a különféle műemlékek felújítására, ebből 4,5 millió eurót osztottak szét. Az EHP Pénzügyi Mechanizmusa és a Norvég Alap segítségével megújul több vár, templom és épület.

„A pályázatot tavaly adtuk be. A vízimalom nem a falu tulajdonában van, hanem a megyéé. Hosszas ügyintézés után községünknek sikerült bérbe vennie, ezután kezdhettünk gondolkozni a felújítási lehetőségeken” – közölte Csiba Mária, Dunatőkés polgármestere. A pályázatban a malom teljes rekonstrukciója szerepel, működőképes lesz, viszont a belső berendezést teljesen nem újíthatják fel a műemlékvédelem miatt, az ott lévő eredeti alkatrészeket, berendezést tartósítják, hogy minél hosszabb ideig megőrizhessék ebben az állapotban. „Valószínűleg gabonát nem tud majd őrölni a malom, de a malomkerék forogni fog, hajtani fogja a víz” – mondta Csiba Mária, majd hozzátette, a felújítás során a vízimalom köré mólókat is építenek, amelyeken állva az érdeklődők megnézhetik, hogy működik a malom.

A Norvég Alaptól 280 000 eurót kapott a község a rekonstrukcióra, a munkálatokat jövő áprilisig kell befejezni. „A tőkési vízimalom a Duna Tőkési-ágának partján, a Natura 2000 természetvédelmi területén található, gyönyörű környezetben. Sokan látogatják a malmot, és bízunk benne, hogy a felújítás után még többen érdeklődnek majd iránta” – nyilatkozta Csiba Mária. Dunatőkés is tagja a Tőkési-ág Kistérség Társulásnak, a régióban jelenleg folyamatban van a kerékpárút-hálózat kiépítése, a vízimalomhoz hamarosan kerékpárral is el lehet jutni biztonságosan. „A községünket érintő szakaszon nem sikerült minden telektulajdonossal megegyeznünk, de a kerékpárút projektjét tavasszal újratervezzük. Bízunk benne, hogy most már mindenki támogatni tudja. A kerékpárút elsősorban a közlekedésbiztonság szempontjából lenne fontos számunkra, mivel a Dunaszerdahely–Galánta vonalon nagyon nagy a forgalom, életveszélyes biciklizni itt” – mondta Csiba Mária. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?