FELHĺVÁS

Rajzszög Gombaszögön
A Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és a Rovás Polgári Társulás az idén nyáron is megrendezi középiskolás és középiskolát végzett diákok részére a RAJZSZÖG – III. Országos Képzőművészeti Alkotótábort, amelyre 2004. július 5. és 11. között kerül sor Gombaszögön.

Rajzszög Gombaszögön

A Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és a Rovás Polgári Társulás az idén nyáron is megrendezi középiskolás és középiskolát végzett diákok részére a RAJZSZÖG – III. Országos Képzőművészeti Alkotótábort, amelyre 2004. július 5. és 11. között kerül sor Gombaszögön. Azok jelentkezését várják, akiket a festészet és grafikai technikák mellett érdekel a plakáttervezés, a képregény műfaja, az alkalmazott- és díszítőművészet és a lehető legtöbbet szeretnének megtudni az ismert szakemberekből álló oktatócsoporttól.

A táborban az előadások és a filmvetítések is azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok minél több információ birtokába jussanak a képzőművészet és a rokon műfajok világából. Mindezek mellett a szórakozásról, az ismerkedésről, az önfeledt kikapcsolódásról is gondoskodnak a szervezők.

Jelentkezni 2004. június 25-éig lehet a következő címen: Szabó Ottó, Kyjevská 42., 048 01 Rožňava, vagy rová[email protected], tel. 0907-925796, vagy Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány – Nadácia pre rozvoj Gombaseku, 049 51 Slavec 78., [email protected], tel. 058-7883310, 0908-175133.

Rovás Országos Alkotótábor Jászón

A Rovás Országos Alkotótábort az alapiskolák alsó- és felső tagozatos tanulói számára 2004. augusztus 6. és 12. között rendezik meg Jászón, a festői szépségű barokk műemlék, a premontrei kolostor közvetlen közelében. Olyan tanulók jelentkezését várják a szervezők, akik a képzőművészet iránt különös vonzalmat éreznek, akiknek a festés, a rajz, a modellezés, a faragás vagy a környezet díszítése, rendezése és átalakítása örömöt szerez, kikapcsolódást jelent.A jelentkezés feltétele egy alkotás fénymásolatának vagy fotójának elküldése a következő címre: Szabó Ottó, Kyjevská 42., 048 01 Rožňava,rová[email protected] vagy Rajkó Elli, ul. Pokroku 575., 049 11 Plešivec, tel. 0905-512586.

Őszirózsa ötödször

Ötödik alkalommal hirdeti meg a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya a magyarnóta-énekesek országos versenyét, amelyet a Pátria rádió támogatásával 2004. október 10-én Ipolykeszin Őszirózsa címmel rendeznek meg. Az amatőr nótaversenyre augusztus 31-ig várják azok jelentkezését, akik betöltötték 16. életévüket. A versenybe három közismert magyar nótával (andalgó, hallgató, csárdás) nevezhetnek be, írásban a név, életkor, lakcím és a nóták címének feltüntetésével a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya címén: Oblastný výbor Csemadoku, 991 11 Balog nad Ipľom, Hlavná 75.

A lévárti falumúzeumért

Lévárt falu ezúton kér anyagi támogatást a falumúzeum befejezéséhez és az ősi örökség megőrzéséhez. Célunk a vidéki turizmus fejlesztése, a kulturális hagyományok megőrzése.

Kérjük, támogassák elképzeléseinket. Hozzájárulásukat a VÚB Banka Rimavská Sobota által vezetett 17124392/0200 számú számlára küldhetik.

Telefon: 047/559-64-32, 047/559-74-51.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?