Fegyházban marad a zavart elméjű gyilkos

Nyitra |

<p>Fegyházban marad az a férfi, aki tavaly megszökött a nyitraújlaki elmegyógyintézetből és megölt egy idős asszonyt.</p>

Két hónapja az ügyész megszüntette az ellene folyó eljárást, kényszerkezelést rendelt el számára, mert a szakértők szerint nem felel a tettéért, de az áldozat hozzátartozóinak fellebbezésére a kerületi ügyész érvénytelenítette az erről szóló határozatot.

A húszéves nagytapolcsányi Martin K.-t tavaly októberben drogfüggőség és túlzott agresszivitás miatt szállították a pszichiátria intézetbe, ahonnan három nap után megszökött. Mire az intézetben észrevették az eltűnését, és a rendőrök keresni kezdték, már két idős asszonyt támadott meg. Az egyik kerítésen ült, amikor a szemben lakó nő rákiáltott, mit keres ott, erre a férfi nekirohant és fojtogatni kezdte. A szomszédok fogták le, és addig nem engedték el, amíg meg nem érkeztek a rendőrök. Azok vették észre, hogy a szemközti ház ablakát valaki kitörte, és bent holtan találták a nyolcvanegy éves tulajdonost, Emília Bírovát. Az idős asszonyt Martin K. a mankójával verte agyon. Mostanáig előzetes letartóztatásban volt, ami augusztus 5-én jár le – akkor kellett volna szabadulnia. Több hétbe is beletelhetett volna, mire a bíróság elrendeli számára a kényszerkezelést, és a meggyilkolt asszony gyerekei attól tartottak, ezalatt újra ölhet. Ezért is nyújtottak be panaszt az ügyészi döntés ellen, azzal érvelve, hogy anyjuk gyilkosa tettének minden részletére pontosan emlékezett.

A szakértői meghallgatásokon ugyanis Martin K. részletesen elmondta, hogy amikor meglátta az áldozata kutyáját, úgy érezze, meg kell ölnie, mert ezáltal megváltja a világot. A kutya elszaladt, ezért a gazdáját ölte meg, és a házban tönkretett minden képet és szobrot, aminek szeme volt. Ezután észrevette a kertben dolgozó szomszédasszonyt, és azt hitte, áldozata benne öltött testet, ezért őt is megtámadta. Csak a szomszédok közbeavatkozásának köszönhető, hogy nem ölte meg. Ráadásul egy hónappal azelőtt, hogy Martin K. a nyitraújlaki intézetbe került volna, más szakértők még teljesen beszámíthatónak ítélték – akkor lopásért és kábítószer birtoklásáért hátrom év feltételes büntetést kapott. Mindezt figyelembe véve a kerületi ügyész meghosszabbította Martin K. előzetes letartóztatását és további vizsgálatokat rendelt el. A fiatalemberrel a börtönben is pszichológus foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?