Faültetési program Somorján

Tejfalun közel száz új fát telepítettek, a város peremterületein és a központban is folytatódik a program.Somorja/TejfaluKözel száz új facsemetét ültetett ki a város Tejfaluban.

Tejfalun közel száz új fát telepítettek, a város peremterületein és a központban is folytatódik a program.

Somorja/Tejfalu

Közel száz új facsemetét ültetett ki a város Tejfaluban. Somorja új lakóparkjaiban folytatódik a munka.

Nagy József, az Area városi vállalat igazgatója lapunknak elmondta, tavaly kezdték a programot. Kitakarították a Tejfalut átszelő, mintegy fél kilométer hosszú ligetet. „A városrész közepén két párhuzamos út halad, közöttük egy 15–20 méter széles zöld sáv van, közepén árokkal. Eltávolítottuk a régi betonkorlátokat, kiegyenesítettük a talajt, új árkot alakítottunk ki és kivágtuk a száraz, hatvan–hetven éves fákat” – mondta Nagy. A revitalizáció második szakaszának keretében kilencven új, 3-4 méter magas facsemetetét ültettek ki a ligetbe. Az igazgatótól megtudtuk, hogy a Felső-Csallóközre jellemző fafajtákat választottak. „Tejfalun mindig domináns volt a hársfa, ebből hatvanat ültettünk ki. Ezen kívül berkenyéket, nyírfákat, szomorúfüzeket és gesztenyéket telepítettünk” – folytatta Nagy József. Hozzátette, a régi fák fokozatosan elhaltak, a lakosok sem tiltakoztak a kivágásuk ellen. A most kiültetett fák már tíz éven belül nagyra nőnek. A vállalat célja, hogy megőrizze Tejfalu központjának ligetes jellegét.

Somorján folytatódnak a faültetések, a város peremén épülő lakótelepeken ültetnek csemetéket. Fasorokat terveznek Sámot környékén és Bucsuházánál is. „A város határa egyre inkább kitolódik, fokozatosan beépül. Itt szeretne egyre több fát ültetni a város” – magyarázta az igazgató. A napokban a városközpontban is tizenhat új facsemetét telepítettek az elöregedett, kiszáradt fák helyére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?