„Ezt csak szerelemből lehet csinálni”

A néhány száz fő részvételével tartott találkozóról nem hiányzott a szabatos történeti visszatekintés, némi nosztalgia és a szórakozás sem.

Elnöki számvetés

A rendezvény nyitányaként hat egykori DH-elnök beszélgetett a múltról Leczkési Zoltán, a szervezet jelenlegi vezetőjének moderálása mellett. A legkorábban elnöki tisztségeket betöltő Lajos P. János és Nagy András mindketten kiemelték, hogy az ezredforduló előtt és után még számos új képességet kellett elsajátítaniuk a vezetéshez. A hat személy elnöki ciklusai mintegy 20 évet foglaltak keretbe a DH történetéből, és szinte mindannyiuk mondandójában benne volt, hogy némi külső nyomásra vállalták el a posztot. E kapcsán Szakszon Norbert általános derültség mellett megjegyezte, sokat elmond a DH-ról, hogy úgy kellett „rábeszélni” az embereket a tisztségre. Ugyancsak széles körű egyetértés uralkodott az exelnökök között abban, hogy pénzügyileg sosem volt egyszerű biztosítani a működést, gyakran kellett rögtönözni. „Az anyagi háttér miatt mindig is harcoltunk, azért, hogy az aktuális programot megszervezhessük” – emelte ki Bóna Zoltán. „Ezt csak szerelemből lehet csinálni” – mondta Hodossy Katalin, aki szerint az ő vezetésük alatt „vitték át a szerelmet a túlsó partra”, azaz például megtanulták kezelni a korábbiakhoz képest szigorúbb pályázati feltételeket.

Mindenki kiemelte, hogy az adott korszak eredményei közül mit tart a legnagyobbra. Lajos P. János például a színházi diákfórumokra emlékezett szívesen, Nagy András a nehéz körülmények között összehozott 2001-es gombaszögi tábort, Bóna Zoltán a pozsonyi szakkollégiumot említette, míg Hodossy Katalin és Kocsis Édua – aki szerint jó érzés olyan díjat kapni, amiért több ezer ember dolgozott meg – a 2011-ben a magyar parlamentben megkapott Esterházy Emlékérmet emelték ki.

Egy régi alapító

A beszélgetést követően köszöntötték az esten jelenlévő Varga Leventét, a prágai Ady Endre Diákkör alapítóját.

Az 1957-es eseményre visszaemlékezve elmondta, hogyan járták végig az akkori főváros kollégiumait a már elhunyt Reiter Józseffel közösen, ahol a bejelentkezési ívek személynevei alapján próbálták felkutatni a magyar diákokat. Végül a havi rendszerességű találkozókon 60 és 80 fő közti létszámban jöttek össze Prágában – kezdetben a főiskolai menzákon. „Aztán elmentünk a prágai Csehszlovák Ifjúsági Szövetség városi bizottságának első titkárához meghallgatásra. Az volt a szerencsénk, hogy az az ifjú ember Komáromban votl katona, tehát a »közcsehekhez« képest volt némi fogalma arról, hogy magyarok is élnek a köztársaságban – nem is olyan kevesen. Egy papírt akartunk tőle csak, amelyben megkéri a különböző szervezeteket, hogy ha van rá lehetőségük, segítsenek nekünk, a Prágában tanuló magyar nemzetiségű főiskolásoknak. A mai fiatalság ezt nehezen érti meg, de ez kellett ahhoz, hogy hajlandó legyen valaki nekünk bérbe adni egy termet” – emlékezett vissza az 50-es évekre Varga Levente, aki nagyra tartja, hogy utánuk rendszeresen érkeztek azok a következő nemzedékek, amelyek továbbvitték a diákköri szellemiséget.

Történeti munka

A találkozó második napján mutatták be Czáboczky Szabolcs „Kék a sátram, recece – Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történeteiből (1948-1992)“ című kötetét. A szerző lapunknak elmondta, kezdetben csak a Diákhálózat jelenleg működő klubjainak történetét akarta feldolgozni. „Aztán amikor elkezdtem a munkát, rájöttem, hogy ez egy sokkal szerteágazóbb szervezet volt korábban. A munka genezisére 2020 őszén került sor, amikor elkezdtem a feldolgozást a Fórum Kisebbségkutató Intézetből és a személy gyűjteményekből származó anyagok felhasználásával. A Diákhálózat aktivistái 13 oral history interjút készítettek olyan emberekkel, akik résztvevői voltak az eseményeknek” – mondta a történész, aki a klubmozgalmat Csehszlovákia történetének kontextusába is belehelyezte. „Ha a szocialista korszakot nézzük és közös pontot kéne keresnünk a klubmozgalom szervezetei között, akkor azt úgy lehetne jellemezni, mint a nyilvánosság történetét. A klubok mindig a négy fal között szerveződtek, amely pedig olyan terep volt, ahol bármiről lehetett beszélni. Ilyenek voltak a művelődési táborok is, ahol a tábortűz mellett nyíltan lehetett politikai kérdésekről beszélgetni. Olyan emberi kapcsolatok alakulhattak ki, amelyek akár ellenzéki tevékenységgé is alakulhattak” – vázolta a mából már nehezen érthető korabeli viszonyokat. A monográfiát a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával adták ki a Diákhálózat megbízásából, amelynek hivatalos elérhetőségein keresztül lehet beszerezni az ajánlott árral ellátott kötetet.

A könyvet több szlovákiai helyszínen is bemutatják majd, amelyet kísérni fog az a kiállítás is, amelyet szintén megtekinthettek a búcsi találkozó résztvevői. A tárlat korabeli fényképekkel és tárgyi ereklyékkel egészen az első Nyári Ifjúsági Találkozóktól a DH-s táborokig mutatja be a mozgalom történetét.