„Ez a határ már nem állítja meg a mi szakmánkat”

Kassán születtem, de Tornaújfalut tekintem szülőfalumnak, s mire iskolába kerültem, a család átköltözött Szepsibe. Itt végeztem el az általános iskolát és gimnáziumba is itt kezdtem el járni, amit aztán Kassán folytattam. Végül Selmecbányán érettségiztem, mivel mindenképp Magyarországon szerettem volna tovább tanulni. Számomra Debrecent jelölték ki. Nem én választottam, de nem bánom, hogy így alakult. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar–néprajz szakon végeztem 1984-ben, igazából azonban a magyar szakos tanári diplomámat soha nem használtam. Néprajzosnak készültem nyolcadikos korom óta és nagy adománya a sorsnak, hogy ez sikerült.

Végül Magyarországon maradt.

Férjhez mentem és így maradtam itt, de ezzel együtt a legnagyobb mértékig „oda” tartozónak is tekintem magam. A szakdolgozatomat is a Bódva völgye táplálkozásáról írtam, és azóta is rendszeresen foglalkozom e térség vizsgálatával. Egy nemzetről van szó, függetlenül attól, hogy határ húzódik itt, ami ma már átjárható. Tehát én itt, Putnokon is, meg Szepsiben vagy Kassa környékén is jól érzem magam. Ezt a kettős identitást próbáltam valahogy a gyerekeimnek is átadni, amit ők természetes állapotként fogadnak el. Jól példázza ezt az is, hogy beléptek a kassai Csermely kórusba és ott énekelnek. Azóta én is csatlakoztam hozzájuk, de ők léptek be előbb.

Hogyan került Putnokra, illetve az itteni Gömöri Múzeum élére?

Még egyetemista voltam, amikor szerveződött itt a múzeum. Az egyetem néprajzi tanszékének irányítását 1979-ben vette át Ujváry Zoltán professzor, aki gömöri származású, s aki a hallgatókat ebbe a térségbe irányította a Gömöri Kutatási Program keretén belül. Először a magyarországi, később a határon túli területeket is kutatták a hallgatók. Ekkor vetődött fel itt egy múzeum létrehozásának lehetősége, amely végül is 1986-ban kapott működési engedélyt és 1987-ben nyitotta meg állandó kiállítását. Én 1984-ben végeztem el az egyetemet, és a Herman Ottó Múzeumnál kaptam állást úgy, hogy az akkor már szerveződő putnoki Gömöri Múzeumnak leszek a vezetője. Tehát a kezdetektől itt vagyok.

1994-ben doktorált Debrecenben. Milyen témával foglalkozott?

A doktori munkámnak is a Bódva völgye volt a témája, de ennek volt előzménye. 1992–94 között szerveztünk egyik kollégámmal, Rémiás Tiborral közösen – aki egyébként a miskolci Hermann Ottó Múzeum történésze – egy kutatási programot, amelyhez támogatókat is sikerült szerezni. Eredetileg egy Bódva völgyi monográfiát szerettünk volna készíteni, amiből végül egy huszonhat szerzős tanulmánykötet lett. Tulajdonképpen a doktori munkám az ekkor szerzett tapasztalatokon nyugszik.

Mit kell tudnunk a putnoki Gömöri Múzeumról?

Ez az intézmény gyakorlatilag Ujváry professzor szorgalmazására, valamint helyi kezdeményezés révén jött létre. A gyűjtést annak idején még az egyetemisták kezdték meg. Partner volt a szervezésben a helyi TSZ és több társadalmi szervezet is. Egy akkor megüresedett épületet jelöltek ki a célra. Azóta is ebben az épületben van a múzeum, bár már kinőttük, főleg raktárhelységekre lenne szükségünk. A múzeum főtevékenysége a térségben folytatott gyűjtés, a gyűjtemény bemutatása és a gyűjtött anyag feldolgozása. Tárgyi gyűjteményünk elsősorban néprajzi, helytörténeti jellegű. Hozzávetőleg ötezer beleltározott tárgyunk van, továbbá 25–30 ezer dokumentum, mintegy háromezer fénykép és kb. 1500 könyv alkotja a gyűjteményt. Kutatásaink eredményeit az állandó kiállítások mellett időszaki kiállítások és publikációk formájában is igyekszünk a nagyközönség elé tárni. Mivel egy vidéki múzeumnak elsősorban a helyi igényeknek kell megfelelnie, gyakrabban rendezünk újabb és újabb kiállításokat, ami nagyon sok energiánkat leköti, s így nem marad idő az alaposabb kutatásra. Mindezzel együtt volt az elmúlt időszakban jó néhány olyan kiállításunk, melyekre büszke vagyok. Egyébként az elmúlt tíz év alatt mintegy hatvan kiállítást rendeztünk. Ezeknek egy része saját, másik része vándorkiállítás volt. Kulturális rendezvényekre is sor kerül a múzeumunkban együttműködve különféle civil szervezetekkel.

Visszatérve a Bódva völgyéhez, néprajzi szempontból ma mennyire tekinthető ez a térség feltártnak?

A Bódva völgye rendkívül gazdag terület, tulajdonképpen még feltáratlan, az elmúlt évtizedig gyakorlatilag fehér foltnak számított. Voltak ugyan innen származó adatok, de maga a Bódva völgye megnevezés nagyon ritkán fordult elő. Az, hogy a szakma e térségre is jobban odafigyelt, és a terület bekerült a szakmai köztudatba, talán az 1992–94-es kutatásnak és a kutatást összegző tanulmánykötetnek is az eredménye.

A Bódva völgyét és Gömört is határ szeli ketté. Ön szerint hogyan fog változni az élet, a regionális tudat ezeken a vidékeken?

Ez a határ a mi szakmánkat nem állítja meg. Éppen ezért szerveztük meg a Bódva völgyében 1992-ben a kutatásokat a határ mindkét oldalán, s az már csak az egyéneken múlott, hogy ki mennyire tudott élni ezzel lehetőséggel. Elcsépelt, de tény, hogy a kereskedelmi, a kulturális kapcsolatok régen is elsősorban az észak–déli útvonalak mentén jöttek létre, úgyhogy a határok légiesedésével a természetes állapothoz térünk vissza.

Eddig azt láthattuk, hogy magyarországi kutatók járták a szlovákiai magyar tájakat. Elképzelhetőnek tartja, hogy ezután szlovákiai magyar etnográfusok, etnológusok kutatnak majd Magyarországon?

A szlovákiai magyar kutatóknak szakmai kapcsolataik eddig is voltak, de a jelszó az volt, hogy van otthon is elég tennivaló, ami igaz is. Ettől függetlenül nagyon fontosnak tartom ezt a határátjárást mindkét irányba, mert ha valaki Gömörrel vagy a Bódva völgyével foglalkozik, nem baj, ha a saját témájában a határ – vagy jelképes határ – másik oldalát is meg tudja vizsgálni.